Életmód
Listázol vagy sodródsz? – Amit a napi rutinod elárul rólad
Van, aki már reggel 6:45-kor pipálja az első pontot a to-do listáján, más meg fél 11-kor jön rá, hogy „úgyis alakul valahogy a nap”. Na
Van, aki már reggel 6:45-kor pipálja az első pontot a to-do listáján, más meg fél 11-kor jön rá, hogy „úgyis alakul valahogy a nap”. Na
Van, aki reggel kipattan az ágyból, és már fél hétkor mosolyogva kortyolja a kávéját. Más csak dél körül kezd magához térni, este viszont szárnyakat kap.
Van valami varázslatos abban, amikor kilépünk a zajos világból, és csak figyelni kezdjük, mit mond a természet. Nincs harsány hirdetés, nincs csilingelő telefon, csak a
Van, amikor nagy dolgokra várunk, hogy végre mosolyogjunk. Egy utazásra, egy nagy sikerre, valami különlegesre. Pedig a boldogság ott van a mindennapokban is. Az apró
Van az az érzés, amikor egyszerűen túl sok van a fejedben. Tervek, határidők, el nem intézett dolgok, félig elfelejtett emlékek, vélt vagy valós kudarcok, „ezt
Van, aki rohan, hogy elérje a metrót. Van, aki rohan, hogy teljesítsen. Van, aki rohan, hogy ne maradjon le. De egyre többen döntenek úgy: megállnak.
Amikor kisüt a nap, mintha minden egy kicsit könnyebb lenne. Az emberek mosolygósabbak, a séták hosszabbak, és még a kávé is jobban esik a teraszon.
Reggel kávéval a kézben, fél szemmel az e-mailjeinken, a másikkal az órát nézve, fejben már a délutáni teendőket listázva… A legtöbben így indulunk neki a
Egy új üzenet. Egy e-mail. Egy like. Egy hír. Egy emlékeztető. Egy push értesítés. És máris felkapod a telefonod – reflexből. Ismerős? A modern világban
Reggel az ébresztő megszólal a telefonon. Fél perc múlva már üzeneteket nézünk, híreket pörgetünk, az agyunk pedig még fel sem ébredt, de már „dolgozik”. Aztán
Egyszer, messze délen, ahol a jég és a hó uralja a tájat, élt egy apró pingvinfióka, akit Panninak hívtak. Ő más volt, mint a többiek.
Egy délután Balázs a Mesefa alatt üldögélt, és a távolban játszó kutyákat nézte. Figyelte, ahogy szaladgálnak, hancúroznak, majd együtt pihennek. – Vajon miről beszélgethetnek a
Volt egyszer egy különös városka, ahol az emberek azt mondták: az idő itt lassabban múlik, mint másutt. Nem az órák jártak lassabban, hanem valahogy minden
Egy reggelen Balázs a Mesefa alatt üldögélt, és a madarakat figyelte. A fecskék cikázva repültek, a galambok lassan köröztek az égen. – Milyen lehet onnan
Egy nyári délután Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A nap sugarai átszűrődtek a leveleken, és a szél játékosan fújta a haját. – Mesefa, sokszor mondják,
Egy borongós délután Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A lombok közt a szél olyan hangot keltett, mintha valaki lassan dobolna. – Milyen lehet olyan állatnak
Egyszer, nem is olyan messze innen, egy kis faluban állt egy ház, amelynek szíve a konyha volt. Nem akármiért mondták így: ebben a konyhában mindig
Egy nyári délután Balázs a Mesefa alatt pihent. A patak partján ült, kavicsokat görgetett a kezében, és nézte, ahogy a víz lassan, türelmesen kanyarog. –
Volt egyszer egy falucska, amelyet végtelennek tűnő búzamezők öleltek körül. A falu szélén, egy öreg tölgyfa mellett állt a mező leghíresebb őrzője: egy madárijesztő, akit