A magyar nyelvben akad néhány igazán találó kifejezés, amelyek röviden és frappánsan foglalják össze az emberi kapcsolatok bonyolultságát. Ezek közül az egyik legszínesebb, legbeszédesebb szólás:
A ház már régóta csendes volt. Az ajtók nem nyikordultak, a falióra sem ketyeg már – mintha az idő maga is lelassult volna benne, vagy
Egy különösen csillagos estén Balázs a Mesefa alatt üldögélt, és a feje fölött úgy ragyogtak a csillagok, mintha mesélni akarnának valamit. A varázskönyv csendesen felnyílt,
Valami furcsa dolog történik, amikor belépünk a zuhany alá. A gondolataink szétoldódnak, a világ zajai elcsitulnak, és hirtelen beugrik valami. Egy válasz, amit már napok
Az eső hat napja zuhogott. Nem viharos tombolással, hanem állandó, végtelennek tűnő szitálással, mintha maga az égbolt sem tudná már abbahagyni a sírást. A város
Egy hűs nyári délelőtt Balázs a Mesefa alatt üldögélt, és a szél finoman simogatta az arcát. A levelek halkan zizegtek, mintha már tudták volna, hogy
Van egy nap az évben, amikor minden virág, ölelés és szívből jövő szó egyetlen irányba mutat: az édesanyák felé. És bár tudjuk, hogy ezt az
Van, aki már egy háromnapos kiruccanáshoz is precízen bepakolja a kis bőröndjét – külön neszesszer, külön cipőzsák, minden a helyén. Más inkább csak bedob néhány
A város szélén, egy üveggel fedett kis stúdióban élt egy különös balerina. Nem volt híres, nem volt színpadon sem – de mégis, aki látta őt
© Minden jog fenntartva! design-ninja.agency
