A délután egészen jól alakult. Se különösebben jó, se rossz. Balázs a Mesefa alatt ült, és a nadrágján egy halvány lisztfoltot nézegetett. Aznap a nagymamája
„A tánc, amit senki sem látott – és mégis mindenki érzett” Réges-régen, egy kis falucska szélén, ahol a mező véget ért és az erdő kezdődött,
Egy szellős, zizegős délután Balázs a Mesefa alatt heverészett. Kezében egy botot forgatott, amiből egy pillangót akart faragni – vagy hajót… vagy talán egy fűnyíró
Ismerős érzés, ugye? Csak egy pillanatra akartál belenézni a galériába. Eredetileg valami mást kerestél – egy régi dokumentumot, egy emlékeztetőt talán. Aztán belebotlasz abba a
„A Láng, amely emlékeztetett” Valahol az idő és a tér peremén, ahol a világok nem érnek össze, de már majdnem találkoznak, állt egy kis kunyhó.
Aznap délután Balázs bokáig sárosan ült le a Mesefa tövébe. A nadrágján barnás pacák, a cipőjén csatakos foltok, a haján egy falevél csücsült. A keze
Mire jók a babonák, ha nem is hiszünk bennük? Esküvőre készülni olyan, mint belépni egy másik dimenzióba. Mindenki tanácsot oszt, javaslatokat hoz, és előkerülnek azok
„A stég, ahol a csend válaszol” Egyszer volt egy kis tó, eldugva az erdők és hegyek ölelésében, ahol az idő nem sietett. Itt állt egy
Egy kora őszi napon Balázs a Mesefa alatt üldögélt, térdét felhúzta, az állát a kezére tette. A levelek még zöldek voltak, de a nap már
