Egy kép, egy történet
Egy kép, egy történet – 2025.07.19
„Az ember, aki csend lett” Gyerekként úgy tűnt, hogy az a férfi sosem fárad el. Mindig volt benne valami szilárdság – nem harsány, nem túlzó,
„Az ember, aki csend lett” Gyerekként úgy tűnt, hogy az a férfi sosem fárad el. Mindig volt benne valami szilárdság – nem harsány, nem túlzó,
Aznap a Mesefa alatt különösen csend volt. Balázs nem játszott, nem hintázott a gyökereken. Csak ott ült. A kezében egy kis tárgyat szorongatott – egy
„Amikor a fény máshonnan jön” A kisfiú nem tudta, miért van most ennyi csend a házban. A reggelek máskor gyorsak voltak, tele kacagással, csattogó papucsokkal,
Aznap Balázs a Mesefa alatt játszott egy kék játékhajóval. Az egyik tócsát nevezte ki kikötőnek, a másikat tengerré, a bokrokat pedig viharos hullámoknak képzelte. De
Vannak szavak, amiknek a valódi jelentése nem ott van, ahol a betűk kezdődnek. Olyan mondatok, amik első hallásra megnyugtatóak, de egy pillanat múlva már csak
Az égen nem volt nap, sem hold. Csak fények, mintha valaki leejtette volna a szivárványt, és az fák között szivárgott volna szét – vöröstől az
Egy őszi délután Balázs a Mesefa alatt ült, és egy halom diót rakosgatott egymásra, mint tornyot. – Vajon mit csinál egy mókus, ha egyszer… már
Van egy pillanat, amit mindenki átélt már. Elküldesz egy hangüzenetet. Rövidet, spontánt, csak úgy, séta közben. Aztán… véletlenül visszanyomod a lejátszást. És ott van. A
A pillanat, amikor minden elcsendesül – Egy történet az ölelésről, amelyben a világ megáll Nem tudták pontosan, mikor kezdődött. Talán már azelőtt, hogy megpillantották egymást.