Mindennapok
Miért őrizgetünk ruhákat, amiket már soha nem veszünk fel?
– Emléktextilek, elvarratlan szálak és a nő, aki még mindig ott él bennük Az a ruha… az a régi ruha a szekrény hátuljában Tudod, melyikről
– Emléktextilek, elvarratlan szálak és a nő, aki még mindig ott él bennük Az a ruha… az a régi ruha a szekrény hátuljában Tudod, melyikről
„A Lángbagoly és a Csillagcsend” Valahol messze, ahol az égbolt sosem alszik, és a holdat még az idő is tiszteli, ott élt egy különleges lény
Egy ködös, nyúlós délutánon Balázs elbújt a Mesefa tövében. Aznap valahogy semmi nem volt elég érdekes. Az új játszóházban is járt már – csúszda, párnahegy,
„Makari, a csend őrzője” Afrika szívében, ahol az ég mindig egy kicsit közelebb van, és a föld hangjai évszázadok óta ugyanazt zúgják, élt egy orrszarvú,
A délután egészen jól alakult. Se különösebben jó, se rossz. Balázs a Mesefa alatt ült, és a nadrágján egy halvány lisztfoltot nézegetett. Aznap a nagymamája
„A tánc, amit senki sem látott – és mégis mindenki érzett” Réges-régen, egy kis falucska szélén, ahol a mező véget ért és az erdő kezdődött,
Egy szellős, zizegős délután Balázs a Mesefa alatt heverészett. Kezében egy botot forgatott, amiből egy pillangót akart faragni – vagy hajót… vagy talán egy fűnyíró
Ismerős érzés, ugye? Csak egy pillanatra akartál belenézni a galériába. Eredetileg valami mást kerestél – egy régi dokumentumot, egy emlékeztetőt talán. Aztán belebotlasz abba a
„A Láng, amely emlékeztetett” Valahol az idő és a tér peremén, ahol a világok nem érnek össze, de már majdnem találkoznak, állt egy kis kunyhó.