Magasan a békés hegyek között, hóval borított fenyőfák között megbújt egy otthonos, rusztikus faház. A téli levegő tiszta és hűvös volt, az égbolt pedig mély, bársonyos kék, tele csillogó csillagokkal. A faház kéményéből vékony füstcsík kanyargott felfelé, a bent uralkodó melegségre és kényelemre utalva.
A faház ablakai aranyszínű fénnyel ragyogtak, meleget és menedéket ígérve a hideg éjszakában. Az udvaron egy vidám hóember állt őrségben, sárgarépa orra és gombszemei játékos, barátságos kifejezést kölcsönöztek neki. A hó vastagon és érintetlenül borította a tájat, elfojtva az erdő zajait és békés, szinte varázslatos csendet teremtve.
A faházban egy család gyűlt össze a lobogó kandalló körül, történeteket és nevetést osztottak meg egymással, arcukat ugyanaz a melegség világította meg, amely a szívüket is betöltötte. Odakint a csillagok tovább ragyogtak, gyengéd fényt vetve a havas tájra, a faház pedig a melegség és boldogság bástyájának tűnt a hideg téli éjszakában. Ez a hegyi menedék nem csupán egy menedékhely volt; egy hely, ahol emlékek születtek, és ahol a természet szépsége és a család szeretete tökéletes harmóniában találkozott.
