A XX. század elején, egy napsütötte nyári délutánon, Péter, egy hatéves paraszt kisfiú boldogan futkározott a falu határában elterülő mezőn. Azon a különleges napon, amikor az eget szinte kéknek lehetett látni még a fekete-fehér világban is, Péter egy álmot élt meg: papírsárkányt reptetett.
A sárkányt apja segítségével készítette el. Napokig dolgoztak rajta, a kis pajta árnyékában. Péter izgatottan figyelte, ahogy apja ügyes kezei összeillesztették a faágakat, és papírral vonták be őket. A zsinórt szorosan megkötötték, és minden részletet gondosan kidolgoztak. Amikor a sárkány végre elkészült, Péter szíve majdnem kiugrott a helyéről a boldogságtól.
Aznap délután, amikor a szél ideálisnak tűnt, Péter mezítláb szaladt ki a rétre. A meleg fű kellemesen csiklandozta apró lábait, és a szél lágyan simogatta arcát. Rövidnadrágja térdénél kissé foltos volt a játszadozástól, de ezt ő észre sem vette. Figyelme teljesen a sárkányra összpontosult, amelyet most magasra emelt, majd elengedett.
A sárkány eleinte csak bizonytalanul lebegett, majd hirtelen felkapta a szél és magasba röpítette. Péter izgatottan szaladt utána, a zsinórt erősen tartva, hogy a sárkány ne szabaduljon el. Szeme csillogott az örömtől, ahogy a sárkány egyre magasabbra emelkedett. A szél suhogása és a madarak csicsergése egy varázslatos dallamként töltötte be a levegőt.
A mező túloldalán a falu öregei békésen nézték a kisfiú játékát. Számukra Péter a jövőt jelentette, a fiatalságot és a reményt. Látták benne a saját gyermekkori önmagukat, a boldogságot, amelyet a legegyszerűbb dolgok is meg tudtak adni.
Péter mindeközben csak a sárkányra koncentrált. Minden egyes lépéssel úgy érezte, mintha repülne, mintha a sárkány őt is magával ragadná a felhők közé. Ez a pillanat volt az, amikor nem létezett semmi más, csak ő és a sárkány, valamint a határtalan égbolt.
A nap már alacsonyabban járt az égen, amikor Péter végül lassan visszaengedte a sárkányt a földre. Lihegve, de boldogan ült le a fűbe, és nézte a magasban lassan elúszó felhőket. Az édesanyja hívta őt vacsorázni, de ő még egy pillanatig ott maradt, élvezve a pillanat varázsát.
Ez a nap, ez a nyári délután örökre bevésődött Péter emlékezetébe. Az egyszerű parasztfiúból, aki egy mezítlábas, rövidnadrágos gyerekként papírsárkányt reptetett, felnőttként is merített ebből a tiszta, boldog pillanatból. Emlékeztette őt arra, hogy az élet igazi értéke a legegyszerűbb dolgokban rejlik, és hogy a boldogságot gyakran a legkisebb pillanatok hozzák meg.
