Egy sötét, csillagtalan éjszakán a város elcsendesedett. A sikátorok elhagyatottak voltak, és a szél ridegen fújt végig a kihalt utcákon, mintha egy láthatatlan kéz söpörné végig a várost. A levegő tele volt valami nyomasztó feszültséggel, amitől az emberek az ablakuk mögé rejtőztek, mintha ösztönösen érezték volna, hogy valami különleges közeleg.
A széllel együtt füst kezdett gomolyogni az árnyékokból, szinte alig észrevehetően. Az éjszaka lényege ebben a füstben rejlett, ahogy lassan formát öltött. Egy macska alakja rajzolódott ki belőle, teste finom, fekete füstből állt, amely lágyan kavargott körülötte. A fekete füst olyan volt, mintha egy másik világból érkezett volna, amelyet nem az anyagi világ törvényei irányítanak. A macska léptei nyomán a füst halk, lassú hullámokat vetett, mintha maga az éjszaka is visszavonulót fújna előtte.
Szemei élesen villantak fel a sötétben. Két narancsszínű, izzó pont, amelyek mintha a világ legmélyebb titkait rejtették volna. Ezek a szemek nem csupán néztek, hanem figyeltek, látva minden rejtett dolgot, amit az emberek elfeledtek, vagy amiről sosem tudtak. A macska maga volt a titok, a megtestesült rejtély.
Ahogy előrébb lépett, a füst, amelyből készült, körülötte hullámzott, de most új elemek jelentek meg benne. Finom narancsszínű füstszálak kezdtek tekergőzni a teste körül, mintha lángnyelvek simogatnák. Ezek a lángszerű füstcsíkok lassan szőttek maguk köré egy történetet, amit csak az értett meg, aki figyelmesen nézte őt. A macska egyre közelebb sétált a kihalt sikátor falaihoz, a füst lassan rátelepedett az épületekre is, mint egy sűrű köd, de ott, ahol ő járt, az éjszaka lángokként ragyogott fel.
A város utcáinak sötétjét valami különös fény kezdte áttörni. Nem lámpákból vagy holdfényből érkezett, hanem maga a macska hozta magával. A narancsszínű füstcsóvák, amelyek körülötte kavarogtak, apró, lobbanó fényekké alakultak, amelyek lángként táncoltak a levegőben. A füst és fény egymásba olvadt, s valahányszor a macska megmozdult, finom fénycsóvák húzódtak utána, mint egy lassan elhalványuló emlék.
A város mélyén egy magányos figura figyelte őt egy ablak mögül. Az ember arca komor volt, szemei feszülten követték a macska minden mozdulatát. Nem először látta már ezt a különleges lényt. Minden alkalommal, amikor az ég csillagtalanná vált, és a szél fojtott csendet hozott magával, a fekete macska megjelent. De soha nem ugyanúgy. Néha a füst sűrűbb volt, máskor a lángok vadabbak, de mindig valami újabb rejtélyt hozott magával.
A macska megállt, szemei egy pillanatra találkoztak az ember tekintetével. A narancssárga izzás elkapta a figyelmet, és az idő megállt. Ebben a pillanatban az ember megértette, hogy a macska nem csak egy egyszerű teremtmény. A füst és a lángok egy régi történetet hordoznak – talán a város elfeledett titkait, talán olyan dolgokat, amelyek túlmutatnak az emberek világán.
Egy szempillantás alatt a macska elenyészett, a füst szertefoszlott, a narancsszínű fények kialudtak, mintha soha nem is léteztek volna. Az éjszaka visszatért csendes és sötét önmagához. Az ember az ablak mögött egy ideig még mozdulatlanul állt, figyelte, ahogy a füst utolsó nyoma is eltűnik. Tudta, hogy a macska vissza fog térni. A kérdés csak az volt, hogy mikor, és milyen titkokat hoz majd legközelebb magával.
