A szürkület lassan beburkolta a várost, a nap utolsó sugarai halványan csillantak meg a távoli horizonton. A Howrah-híd hatalmas acélszerkezete nyugodtan, mégis tekintélyt parancsolóan állt a folyó partján. Mintha évszázadok történetét őrizte volna magában, minden egyes csavarral, minden acélos ívvel a múlt és a jelen találkozását szimbolizálva.
A hold fénye gyengéden simította végig a híd vonalait, fényesre polírozva annak ezüstös felületét. Az est csöndje körülölelte a tájat, a híd pedig ott állt a folyó felett, amely lassan hömpölygött alatta. Az égen szinte festményszerűen, egy furcsa látvány bontakozott ki: egy félhold lebegett, de valami nem stimmelt – mintha nem is a megszokott gravitáció vonzásában lenne. A hold úgy hintázott az égen, mintha súlytalan lenne, mintha egy másik valóság törvényei uralkodnának.
A csillagok mindezt még különösebbé tették. Az ég sötét bársonya tele volt ragyogó csillagokkal, mintha egy álomszerű festmény elevenedett volna meg. A valóság és az álmok határa itt elmosódott. A híd körül minden nyugodt és mozdulatlan volt, a levegőben pedig érezni lehetett valami különleges jelenlétet – mintha egy másik dimenzió érintette volna meg ezt a csendes estét.
Ahogy a holdat figyelte az, aki a parton állt, valami különleges érzés kerítette hatalmába. Úgy tűnt, mintha a Howrah-híd maga is az álomvilág része lenne, egy kapu, amely összeköti a valóságot a képzelet birodalmával. A híd acélszerkezete nem csak a modern kor technikai bravúrja volt, hanem egy szimbólum is – az emberek vágyainak, álmainak megtestesülése. Minden egyes ív, minden egyes fémlemez arról mesélt, hogy a valóság és a képzelet sosem állnak olyan távol egymástól, mint hinnénk.
A hold mintha egyre közelebb és közelebb emelkedett volna, a csillagok pedig egyre élénkebben ragyogtak. A város és a híd a természetfelettinek tűnő fények alatt lélegzett, csendben figyelve, ahogy az álom és a valóság összefonódott. A híd egyre inkább úgy festett, mintha egy másik világból érkezett volna, egy olyan világból, ahol a gravitáció szabályai mások, ahol a csillagok énekelnek, és a hold táncol az égen.
Ebben a különös, álomszerű világban minden lehetségesnek tűnt. A híd, amely nappal a város szívét összekötötte, most az álmok világába vezetett – egy olyan helyre, ahol a valóság határai elmosódnak, és mindenki megtapasztalhatja a képzelet végtelenségét.
