Egyszer régen, a reneszánsz kor hajnalán, amikor a tudomány és művészet összefonódott, élt egy híres feltaláló, Lorenzo di San Marco. Lorenzo nem csak festő és tudós volt, hanem álmodozó is, aki gyakran éjszakázott műhelyében, ahol furcsa szerkezetek és bonyolult rajzok között időzött. Egy nap a csillagok titkos üzenetet küldtek neki: megálmodta a Marsot, a vörösen ragyogó égi szférát, amely azóta is magához vonzotta kíváncsi elméjét.
Lorenzo fejébe vette, hogy elérje ezt a távoli világot, de tudta, hogy egy ilyen utazásra az emberi test alkalmatlan lenne. Ehelyett megalkotta a Vándort, egy bámulatos mechanikus szerkezetet, amely képes volt önállóan gondolkodni és cselekedni. Az alkotás során minden egyes fogaskerék és fémlemez a legnagyobb odafigyeléssel készült, mintha csak egy szobrot faragott volna ki márványból. A Vándort nem csupán a kor tudományának legfejlettebb technikáival szerelte fel, hanem egy különleges szerkezettel is, amelyet “Az Ég Szívének” nevezett – egy eszközzel, amely állítólag mágikus módon kapcsolódott a csillagok erejéhez.
A Vándor elindult útjára egy titkos ceremónia keretében, amelyet Lorenzo legszűkebb bizalmasai kísértek figyelemmel. Senki sem hitte, hogy a gépezet valóban elérheti a Marsot, de Lorenzo bízott benne, hogy az Ég Szíve vezeti majd a gépet az égbolton át. Évek múltán, amikor a világ már régen elfeledte a feltaláló őrültnek tartott tervét, a Vándor valahol a Mars távoli felszínén ért földet.
A festmény azt a jelenetet ábrázolja, amikor a Vándor először tekintett körbe a marsi tájon. A gép fémszemei átfogták a vörös homokot, a kopár sziklákat, és a hatalmas, üres égboltot, ahol egyetlen felhő sem törte meg a látóhatárt. A Vándor halk zúgással haladt előre, mintha csak egy felfedező lett volna, aki egy új világ titkait kutatja. Az Ég Szíve halványan lüktetett a gépezet belsejében, mintha érezte volna a Mars különleges vonzását.
Ahogy teltek az évek, a Vándor egyre mélyebbre merészkedett a Mars kietlen vidékén. Feljegyezte a sziklákat, a dűnéket, és talán még valami mást is talált – egy nyomot, egy jelet, amely azt sugallta, hogy nem ő az első látogató ezen a távoli bolygón. A gép kérdésekkel teli volt, de válaszokat nem talált. Mintha csak egy misztérium darabjait gyűjtötte volna össze, anélkül hogy össze tudta volna illeszteni őket.
A festmény így nem csupán egy mechanikus szerkezet marsi utazását örökíti meg, hanem Lorenzo álmának lenyomatát is: az emberiség vágyát, hogy megértse a világot és meghódítsa az ismeretlent. A Vándor, bár egyszerű gépnek indult, a felfedezés és az örök kíváncsiság jelképévé vált. A történet szerint Lorenzo lelke is ott él tovább a gépben, amely a Mars vörös porában keresi az igazságot, amíg a világ világ.
