Egy elfeledett, öreg kunyhó állt egy régi erdő szélén, amit évszázadok óta nem látogattak meg emberek. A kunyhó falai rusztikus barnára kopott, faragott deszkákból készültek, amelyek az idő múlásával még inkább elvesztették fényüket. Azonban volt valami különös ezen a régi faházon – a fal közepén, egy helyen, mintha valami belülről égette volna ki, egy tökéletes szív alakú lyuk tátongott. A megégett szegélyek fekete kormosak voltak, mintha valami titkos tűz alakította volna ki ezt a formát, de senki sem tudta, hogyan keletkezett.
Ha valaki elég közel ment, és átkukucskált ezen a szív alakú lyukon, egy varázslatos világ tárult a szeme elé. Mintha maga a lyuk egy ablak lett volna egy másik dimenzióra. A sötét fal mögött egy apró, otthonos házikó bújt meg, amely éppen egy tó partján állt. A kis házikó meleg fényei barátságosan ragyogtak a sötét éjszakában. A ház körül fekete, mesebeli fákkal teli erdő húzódott, amelyek mintha az éjszaka sötétjébe olvadtak volna bele.
De ami igazán különlegessé tette ezt a világot, azok a kis fekete sárkányok voltak, amelyek szabadon repültek az égbolton. Apró, csillogó pikkelyeik meg-megcsillantak a narancsos és lila színű alkonyatban. A sárkányok vidáman cikáztak a levegőben, néha tüzet fújtak, amely lángcsóvákat húzott maga után, mintha csillagok szállnának alá az égből. Ezek a különös lények nem tettek kárt semmiben, inkább játékosan repkedtek a házikó fölött, mintha az a tűz és a sötétség világának központja lenne.
A tó víztükre nyugodt volt, és minden tükröződött benne: a kis ház fényei, a repkedő sárkányok, és a fák sötét sziluettjei. Az égen pedig egy hatalmas, különösen részletes félhold ragyogott, amely sokkal nagyobb volt, mint a való világban látható hold. A hold fénye ezüstöskék árnyalatot öntött a tájra, míg a sötét égbolt tele volt apró csillagokkal, amelyek mintha az egész univerzum titkait őrizték volna.
Ez a világ egy titkos hely volt, elérhetetlen bárki számára, kivéve azokat, akik megtalálták ezt a megégett szív alakú lyukat a kunyhó falán. Akik átpillantottak rajta, azok egy pillanatra úgy érezhették, mintha egy másik világba lépnének be, egy olyan helyre, ahol a sárkányok táncolnak az égbolton, és a mágia minden fűszálban ott rejtőzik. Az idő itt másként telt, és a valóság törvényei megszűntek létezni.
A történet szerint ezt a lyukat nem egy tűz okozta véletlenül, hanem valamikor régen egy ősi varázsló égette a falba, aki mindörökre meg akarta őrizni a szeretett világának egy darabját. A szív alakja nem csak egy egyszerű forma volt – egy emlék, egy kapu egy olyan világba, ahol a varázslat sosem hunyhatott ki. Az emberek, akik tudtak erről a helyről, mesélték, hogy ha valaki a szív alakú lyukon keresztül hosszasan nézte ezt a különös világot, talán maga is képes volt átlépni oda, hogy része legyen ennek a tűzben és holdfényben tündöklő világnak.
De a titok megmaradt, és csak kevesen tudták, hogy a régi kunyhó falán található szív alakú lyuk több volt, mint egy egyszerű égési seb. Aki megpillantotta a varázslatos világot a túloldalon, az örökre magában hordozta annak emlékét – a sárkányok táncát, a tűz és a víz találkozását, a hold ezüstös fényét, és a varázslatot, amelyet a világunk már réges-régen elfelejtett.