Egy hideg téli estén, amikor a park fáit és ösvényeit friss hó borította, egy kis süni, Barnabás, kényelmesen elhelyezkedett egy faragott fa padon. A süni egy meleg, kézzel kötött sálat viselt, amit a legjobb barátja, egy kedves mókus ajándékozott neki. A sál csíkjai vidám színekkel tarkították a havas táj kékesszürke hangulatát.
Barnabás egy aprócska könyvet tartott a mancsában, amit külön erre az estére tett félre. Az égbolt sötétkék takarója alatt, a lassan hulló hópelyhek között, egy kis zseblámpa fénye táncolt az oldalakon, miközben olvasott. A fény visszatükröződött a szemében, kiemelve az aprócska, puha pofiját, amit a hideg csipetnyi pirossággal színezett ki.
Barnabás nem véletlenül választotta ezt az estét és helyet az olvasásra. A könyv, amit a kezében tartott, egy régi mesét rejtett: egy sünikirály történetét, aki egy varázslatos hópehely után kutatott, ami képes volt kívánságokat teljesíteni. A mese minden oldala elvarázsolta Barnabást, és ahogy az apró fényben olvasott, úgy érezte, mintha maga is a történet része lenne.
A zseblámpa gyenge fénye kicsi, de meleg világot teremtett a sötét este közepén. A szél halk suttogással simított végig a park fáin, mintha maga is hallgatná a süni kalandjait. Barnabás néha megállt az olvasásban, és felnézett, hogy elkapjon egy-egy hópelyhet, amely puhán az orrára szállt.
Barnabás annyira elmélyült a könyvében, hogy észre sem vette, hogy a park apró lakói – mókusok, madarak, és még egy szőrmók egér is – összegyűltek körülötte. Halk léptekkel figyelték, ahogy a süni olvas, és csendben élvezték a zseblámpa meleg fényét, ami még a hideg estében is otthonosságot árasztott.
Egyszer csak egy csillag különösen fényesen ragyogott fel az égen, és az egyik hópehely, amelyet Barnabás éppen megérintett, szikrázó aranyfényben kezdett világítani. Az állatok mind lélegzetvisszafojtva figyelték, ahogy a fény lassan beleolvadt a könyv lapjaiba. Barnabás rámosolygott a többiekre, és halkan megszólalt:
„Ez biztosan egy varázslatos pillanat. Talán a sünikirály története igaz volt.”
A könyv lapjai tovább ragyogtak, majd a fény lassan kialudt, visszahagyva az est csendes, békés nyugalmát. A park lakói egy idő után elbúcsúztak Barnabástól, és visszatértek a saját kis otthonaikba, hogy tovább álmodjanak a varázsról.
Barnabás összecsukta a könyvet, körbetekerte a sálját, és magában mosolyogva elindult hazafelé. A park lassan újra csendes lett, de a kis padon még ott pihent egy apró hópehely, amely mintha őrizné az est titkát.
Azóta a park lakói minden téli estén arra járnak, hátha újra látják a sálas sünit, aki olvasásával és zseblámpájával fényt hozott a sötét éjszakába. Barnabás története pedig örökre emlékeztette őket arra, hogy a legnagyobb csodák sokszor a legegyszerűbb pillanatokban rejtőznek.
