A szoba tele volt karácsonyi hangulattal: halványan pislákoló fényfüzérek futottak végig a falakon, és a háttérben puha, elmosódott karácsonyi virágok – mikulásvirágok és fagyöngyök – adtak meghitt hangulatot. A helyiséget az ünnepi illatok, a friss fenyő, a sütemények és a forró kakaó melege töltötte meg. És a szoba közepén ott volt Lilla, a kislány, aki valóságos karácsonyi tündérként ragyogott.
Lilla hosszú, aranyszínű copfjai vidáman himbálóztak, ahogy az orcáján mosoly táncolt. Apró kezeivel egy hatalmas, piros masnival átkötött ajándékdobozt ölelt magához. Az állát a csomag tetejére támasztotta, és csillogó, boldog szemeivel valami nagyon titkosat suttogott a doboznak – talán azt, hogy alig várja, hogy kinyithassa. Rosy arcát még a pislákoló fények is kiemelték, mintha az egész szoba csak az ő mosolyát akarná visszatükrözni.
Nem volt azonban egyedül. Tappancs, a kis fekete-fehér kutyus, épp olyan izgatott volt, mint ő. A puha bundájú, bolyhos kutyus mindenáron fel akarta hívni magára a figyelmet. Hosszú nyelvével Lilla rózsaszín arcát próbálta megpuszilni, közben vidáman csóválta a farkát. Ahogy Lilla kuncogva megfordította a fejét, a kutya újra és újra próbálkozott, apró mancsával még a dobozra is felkapaszkodott, hogy közelebb kerülhessen hozzá.
– Tappancs! Csiklandozol! – nevetett Lilla, miközben elfordította az arcát, de közben hagyta, hogy a kutya orra hozzáérjen. A kutya vidám ugatással válaszolt, mintha azt mondaná: „Márpedig ma meg foglak puszilni!”
Ahogy Tappancs végül egy nagy nyalintással megcsókolta Lilla orcáját, a kislány hangosan kacagni kezdett. A nevetés, amely a szobát betöltötte, tiszta volt és boldog, mintha maga a karácsony szelleme játszana velük. A kutya örömében kis köröket futott a doboz körül, mancsai halk neszt hagytak a szőnyegen, majd újra Lilla mellé telepedett, és várakozó tekintettel nézett rá.
Lilla letette a fejét az ajándék tetejére, mintha egy pillanatra elmerülne a kutyájával való közös pillanatban. – Tappancs, szerinted mi lehet ebben? – kérdezte, miközben titokzatos mosollyal nézett a dobozra. Tappancs nagy barna szemei kíváncsian csillantak fel, mintha tényleg megértené a kérdést. Egy halk vakkantással válaszolt, és fejét oldalra billentve figyelte a kislányt.
A háttérben a karácsonyi virágok és a halvány fények lassan pislákoltak, mintha mindent meg akartak volna állítani ebben a pillanatban, hogy az öröm örökre ott maradjon. Lilla és Tappancs egyszerű boldogsága, az ajándék izgalma, és a karácsonyi légkör olyan varázslatosan töltötte be a szobát, hogy az idő maga is megállt.
És bár Lilla még nem nyitotta ki az ajándékot, tudta, hogy a legnagyobb ajándék már mellette van: egy hűséges barát, aki mindig mellette van, hogy megossza vele a legboldogabb karácsonyi pillanatokat. A kislány boldogan átölelte Tappancsot, aki elégedetten bújt hozzá, és egy újabb boldog vakkantással jelezte, hogy ez a karácsony is tökéletes lesz – együtt.
