A szél csendesen játszott a levegőben, miközben a nő térdre ereszkedett, hogy átölelje hűséges társát, a gyönyörű rough collie-t. Ez nem egy szokványos pillanat volt – a világ körülöttük mintha megállt volna, hogy megfigyelje ezt a csendes, szívből jövő kapcsolatot. A nő ezüstösen csillogó haját kontyba fogta, de néhány tincs kiszabadult, a szél finoman megsimogatta őket. Az arcán könnyek peregtek le, mégis, a szemében szeretet és melegség ragyogott.
A collie gyönyörű szemei hűséggel és nyugalommal néztek fel rá, mintha megértené, hogy most valami különleges történik. A nő kezei gyengéden pihentek a kutya selymes bundáján, és a mozdulataiból érződött, hogy minden érintés egy emlék, egy köszönet az együtt töltött időért.
Ahogy együtt voltak, a levegő körülöttük szinte fényleni kezdett. A nő alakjából apró fényes szemcsék emelkedtek fel, mintha maga a szeretet áradna belőle a világ felé. Ezek a fények nem távolodtak el, hanem körülölelték a kutyát, mint egy meleg takaró, amely örökké megőrzi a közös pillanataikat. A nő és a kutya egyetlen egységnek tűntek ebben a varázslatos pillanatban, ahol az idő elveszítette jelentőségét.
A nő nem érzett szomorúságot, csak békét és hálát. Ahogy a fények lágyan körbetáncolták őket, a collie nyugodtan feküdt, mintha pontosan tudná, hogy ez a pillanat nem egy vég, hanem valami gyönyörű új kezdet. A nő érintése melegséggel töltötte el, és a levegőben kavargó fények azt súgták, hogy minden rendben lesz.
A szél halk dallamot hozott magával, mintha a természet is csatlakozni akart volna ehhez az ünnepélyes pillanathoz. A nap fénye áttörte a felhők szürkeségét, és aranyló sugaraival megvilágította őket. A nő és a kutya körül a világ szinte ragyogott, mintha a szeretetük valódi, kézzelfogható jelenlétté vált volna.
A nő alakja továbbra is átváltozott, de ez nem tűnt elválásnak. Inkább olyan volt, mintha az energiája kiterjedt volna a levegőben, a szélben, a fényben – mindenhol ott maradt, ahol a kutya érezhette. A collie körül szikrázó fények játszottak, emlékeztetve arra, hogy a szeretet örök, és semmi nem választja el őket igazán.
Ahogy a nő gyengéden a kutya fejére hajolt, a szavaira már nem volt szükség. A csend többet mondott, mint bármilyen mondat: a két lélek mélyen összefonódott, és ez az összeköttetés soha nem szakadhatott meg. A collie felemelte a fejét, és egy pillanatra úgy tűnt, mintha a fények és a nő egyetlen egységgé váltak volna körülötte.
A nap lassan eltűnt a horizont mögött, és az aranyló fények rózsaszín és lila árnyalatokba olvadtak. A nő és a kutya közötti szeretet jelenléte azonban nem halványult el. A levegőben, a szél lágy érintésében, a naplemente utolsó sugaraiban ott maradt az örök pillanat emléke. Ez nem egy búcsú volt, hanem egy bizonyíték arra, hogy a szeretet képes túllépni az idő és a tér korlátain.
Ahogy a kutya felállt, hogy elinduljon, mintha az egész világ őt kísérte volna. A fények tovább táncoltak körülötte, és a nő jelenléte örökre ott maradt, minden lépésében, minden szellőben, amely a bundáját érintette. Ez a pillanat nem tűnt el, hanem egy örök történetté vált – egy mesévé, amely arról szól, hogy a szeretet soha nem ér véget, csak új formát ölt.
