Egy kis hegyi faluban, ahol az idő lassan és nyugodtan haladt, élt egy fiú, akit Daninak hívtak. Egyik reggel, amikor Dani a falu határán álló régi kőkaput figyelte, valami furcsa dolgot vett észre: a kapu mélyében halvány, aranyló fény derengett.
A falu öreg mesélője azt mondta, hogy a kőkapu nem egyszerű bejárat. „Ez az Időkapu, amely csak azoknak nyílik meg, akik meg akarják érteni a múltat, a jelent és a jövőt” – mondta az öregember titokzatos mosollyal.
Dani, aki mindig is kiváncsi volt, megérintette a kaput. Az aranyló fény hirtelen felizzott, és a kapu lassan kinyílt. Dani egy egészen más világban találta magát. Egy széles mező tárult elé, ahol különböző korok és idők eseményei keveredtek. Látta a falu egykori lakóit, amint egy templomot építenek, majd gyerekeket, akik játszanak egy régi téren.
Ahogy tovább haladt, Dani találkozott egy lánnyal, akit Idunak hívtak. Idu azt mondta, hogy ő a kapu őrzője, és az útja során Daninak három kérdésre kell választ találnia:
- Mi az, amit a múltból érdemes megőrizni?
- Mi az, amit a jelenben kell megbecsülni?
- Mit adhatunk a jövőnek, hogy szebb legyen?
Dani először egy régi kunyhóhoz ért, ahol egy idős asszony a családi naplót mutatta meg neki. A naplóban összegyűjtött történetek emlékeztették Danit, hogy a múlt tanulságai segítenek a hibáink kijavításában.
A jelenben egy folyó partjához érkezett, ahol egy csapat gyerek játszott. Dani észrevette, hogy a nevetésük és az örömük ragadó. Megértette, hogy a jelen pillanatai adják az élet igazi értelmét.
Végül egy száraz mezőn találta magát, ahol Idu várt rá egy apró maggal a kezében. Dani elültette a magot, és a jövőbe pillantva látta, hogyan nő belőle egy hatalmas fa, amely védelmet és életet ad az utódoknak.
Amikor Dani visszatért a faluba, elmesélte, mit tanult: a múlt, a jelen és a jövő nem létezik egymás nélkül. A múlt tanít, a jelen boldoggá tesz, és a jövő lehetőségeket ad.
Az idő nem csak elmúlik, hanem formál minket, ha megértjük a tanításait.