Amikor a nap lassan lebukott a távoli hegyek mögé, a tó felszíne aranyban és rózsaszínben kezdett ragyogni. A víz tükörsima volt, mintha a világ összes színét magába zárta volna. Egy aprócska, fából készült csónak ringatózott a part közelében, mintha csak a naplemente meséjét hallgatná.
A csónakban egyetlen toll hevert – hófehér, szinte világító. Senki sem tudta, hogyan került oda. Az emberek régóta nem jöttek már erre a tóra. A környező falvakban azt mesélték, hogy ez a hely varázslatos. Azt mondták, ha a nap pontosan a hegyek mögé süllyed, és a tó aranyba borul, a víz mélyén egy titok ébred fel.
Egy este azonban egy kislány, Lilla, eltévedt az erdőben. Ahogy keresgélte az utat, a tóhoz ért. Megállt, és elámulva nézte a színek táncát a víz felszínén. A csónak hívogatón ringatózott. Lilla habozott egy pillanatig, majd lassan beleült.
Ahogy a csónak elindult a tó közepe felé, Lilla észrevette a tollat. Finoman a kezébe vette. A toll meleg volt, mintha egy frissen született csillagot tartana. Ekkor halk zene szállt a levegőbe – nem emberi dallam volt, hanem a víz, a szél és a naplemente közös éneke.
A csónak lassan megállt a tó közepén. Lilla lenézett a vízbe, és a tükörsima felszínen egy másik világ tárult elé. A víz alatt egy csodálatos város ragyogott kristálytornyokkal és aranyhidakkal. A város közepén egy hatalmas, fehér szárnyú madár aludt – a tó őrzője.
Lilla ekkor megértette: a toll a madáré volt. Egy emlék a múltból, egy darabka varázslat. Óvatosan a víz fölé tartotta a tollat, és hagyta, hogy leessen. A toll lassan, mintha a levegőn úszna, lebegett a víz felé, majd eltűnt a felszín alatt.
A város felragyogott. A madár szárnyait kitárta, és a tó mélyéről lassan a felszín felé emelkedett. Amikor a madár áttört a vízfelszínen, arany cseppek szóródtak szét a levegőben. Egy pillanatra az egész világ megállt. A madár a magasba szállt, majd eltűnt a naplemente ragyogásában.
A csónak visszaringott a partra. Lilla csendben kiszállt, szíve tele volt egy olyan történettel, amelyet senki más nem ismert. Ahogy a nap utolsó sugara is eltűnt, a tó újra csendes lett – de most már tudta, hogy a tó mélyén egy varázslatos világ létezik, amely egyszer egy toll segítségével hívta magához.
És ha valaki ma is elég figyelmesen néz a tóra egy nyári alkonyatkor, talán láthatja, ahogy a naplemente tükrében egy fehér szárnyú madár árnyéka átsuhan a víz felett.