Messze, nagyon messze, egy távoli galaxis szélén, ahol a csillagok halk dallamokat sugdolóznak egymásnak, és a ködök szivárványszínekben táncolnak, élt egy kis űrutazó, Luna. Luna nem volt hétköznapi asztronauta. Ő egy csillagfogó volt – valaki, aki a legfényesebb csillagokat gyűjtötte össze, hogy a legsötétebb sarkokat is beragyogja az univerzumban.
Egyik éjjel, miközben Luna csendben lebegett az űrben, és a csillagok ragyogását figyelte, valami különlegesre lett figyelmes. Egy apró, aranyszínű csillag ragyogott a távolban – sokkal fényesebben, mint a többi. A csillag körül színes nebulák örvénylettek, és a fényét mintha egy halk dal kísérte volna.
– Ez lesz a legkülönlegesebb csillagom! – kiáltotta Luna izgatottan, és a gravitáció nélküli térben egy elegáns fordulattal elindult felé.
De Luna nem volt egyedül. A vállán ült legjobb barátja, egy apró zöld űrlény, Piko, aki mindig vele tartott a kalandok során. Piko szeretett integetni a bolygóknak, és kíváncsi tekintettel figyelte a galaxis legapróbb részleteit is.
– Biztos, hogy jó ötlet? – csipogta Piko. – Ez a csillag… más. Olyan, mintha várna valakire.
Luna elmosolyodott a sisakja mögött.
– Lehet, hogy éppen ránk vár.
Ahogy egyre közelebb értek, a csillag hirtelen megmozdult! Luna és Piko döbbenten nézték, ahogy a csillag apró, puha lábacskákon kezdett „lépkedni” a semmiben, mintha játszani akarna.
– Ez egy élő csillag! – kiáltotta Luna, miközben lassan kinyújtotta a kezét.
A csillag egy pillanatra megállt, majd óvatosan a tenyerébe ereszkedett. Luna érezte a csillag finom melegét, amely úgy lüktetett, mint egy szívverés.
– Te tényleg különleges vagy – suttogta neki.
Piko közelebb hajolt, és vidáman integetett a csillagnak.
– Hahó, kis fényes barát! Mi a neved?
A csillag halk, csilingelő hangot adott ki, mintha egy apró harang szólalt volna meg. Luna és Piko összenéztek.
– Nova – mondta Luna mosolyogva. – Nova lesz a neved.
És így lett Luna, a csillagfogó, Piko, a kíváncsi űrlény, és Nova, a táncoló csillag elválaszthatatlan trió az univerzumban. Együtt utaztak bolygóról bolygóra, galaxisról galaxisra, és minden sötét sarkot fénnyel töltöttek meg.
Mert ahol ők hárman megjelentek, ott a világ soha többé nem maradt sötétben. Csak egy csillag kellett hozzá – egy apró, ragyogó Nova –, hogy emlékeztessenek mindenkit: a legnagyobb fény a legapróbb szívekben születik.
