A Lumina Erdő mélyén, ahol a fák évszázadok óta őrzik a természet titkait, létezett egy rejtett tisztás. Ez a tisztás más volt, mint a többi. Éjszaka puha, kékes fény ragyogta be, mintha a csillagok szálltak volna alá, hogy megpihenjenek a földön. A levegőt lágy illatok töltötték meg, és apró, fénylő lények – tündérek – táncoltak csendes dallamra, amit csak a természet legérzékenyebb lényei hallhattak.
A tisztás közepén, egy sima sziklán ült Nyra, a Lumina Erdő őrzője. Nyra egy mágikus rókaszerű lény volt, selymes, csillogó bundával, amely ezüstösen szikrázott a holdfényben. Különleges kék szemeiben olyan mélység lakozott, mintha az egész univerzum titkait ismerné.
Nyra nem volt egyedül. Minden éjjel tündérek gyűltek köré – apró, fénylő szárnyas lények, akik a sötét erdőben fényt és meleget hoztak. Ők és Nyra együtt őrizték a tisztást, mert a legenda szerint itt rejtőzött a Lélekvirág, a varázslatos növény, amely az erdő szívét táplálta.
A Lélekvirág csak akkor nyílt ki, amikor a világ legnagyobb szüksége volt a reményre. És ekkor történt valami, amit még Nyra sem látott előre: egy nap egy apró, eltévedt gyermek lépett be a tisztásra. A gyermek csendben nézte a tündérek táncát és Nyra ragyogó alakját.
Nyra lassan leugrott a szikláról, halk neszt sem hallatva a mozdulat közben. A gyerekre nézett – egy pillantás, amely több szónál is többet mondott. A tündérek fénye egyre erősebben kezdett ragyogni, és akkor, ahogy a holdfény teljesen bevilágította a tisztást, a Lélekvirág lassan kinyílt.
Szirmainak ragyogása bevilágította az egész erdőt. Nyra és a tündérek tudták, hogy ez mit jelentett: a világ újból emlékezni fog a kedvesség és a remény erejére. A gyermek a Lélekvirághoz lépett, és egy apró szirmot talált a kezében – egy varázslatos emléket a Lumina Erdő titkairól.
Amikor a hajnal első sugarai áttörtek a lombok között, a gyermek hazatalált, szívében a tisztás varázsával. És bár a Lumina Erdőt senki sem látta többé, a legenda tovább élt: ha a világ legnagyobb szüksége lesz a reményre, a tisztás újból felragyog, Nyra pedig újra ott fog ülni a sziklán, várva, hogy valaki elég bátor legyen a csodák meglátására.
