A tavaszi szellő lágyan fújt végig a réten, megcirógatva a fák ágain pihenő virágszirmokat. A hatalmas cseresznyevirágfa alatt egy kisgyermek ült, ölében egy hófehér nyuszival, aki elégedetten hunyta le a szemét a gyengéd simogatások alatt. A gyerek mosolya olyan őszinte és békés volt, mintha az idő egy pillanatra megállt volna körülötte.
Maga mellett egy kis piknikkosár hevert, benne egy csésze tea és néhány omlós sütemény, amelyeket gondosan odakészített. A madarak vidáman csicseregtek a fákon, és a pillangók könnyedén szálltak virágról virágra, mintha csak ők is élvezték volna ezt a csendes délutánt.
A nyuszi finoman mozdult meg a gyermek ölében, orrocskája aprókat remegett, ahogy az édes virágillatot beszívta. Mintha meg akarta volna köszönni ezt a békés pillanatot, amely nem szólt másról, csak barátságról és nyugalomról.
A gyermek a szirmok hullását figyelte, és egy gondolat szökött a fejébe: “Ha minden nap ilyen szép lehetne, akkor a világ is egy kicsit boldogabb hely lenne.”
És ahogy a nap lassan tovább araszolt az égen, a gyermek és a nyuszi tovább élvezték ezt a varázslatos pillanatot – egy aprócska emléket, amely örökre megmaradt a tavaszi szellőben és a cseresznyevirágok halk táncában.
