A kis téglaház a völgy legbájosabb zugában állt, mintha egy mesekönyv lapjai közül lépett volna elő. Ablakaiban muskátlik virágoztak, a fehér kerítés mögött pedig színpompás virágok ringatóztak a tavaszi szélben. A ház előtti kerti padon egy kislány ült, szalmakalapja árnyékot vetett csillogó szemére, miközben egy aranyszínű, bolyhos kiskutyát ölelt magához.
A kislány, Emma, minden délután itt ült kedvenc helyén, és figyelte, ahogy a kert élete zajlik körülötte. A pillangók vidáman cikáztak a virágok között, a méhek szorgosan dolgoztak, és néha egy mókus is átszaladt a fehér kerítés tetején. De Emma számára a legfontosabb mégis Morzsi volt – a kiskutya, aki mindig mellette volt.
Emma és Morzsi legjobb barátok voltak. A kis kutya mindig vele tartott, amikor felfedezőútra indult a kertben, amikor virágokat szedett a nagymamájának, vagy amikor egyszerűen csak leült a padra és hallgatta a madarak énekét.
Egyik délután, miközben Emma Morzsit simogatta, egy különös pillangó szállt le az orrára. A kislány meglepetten pislogott, majd halkan felnevetett.
– Látod, Morzsi? Talán ez egy varázslatos pillangó! – suttogta.
A pillangó egy pillanatig még ott pihent, majd finoman továbbszállt, és eltűnt a virágok között. Emma ekkor észrevette, hogy a kert egy kis zugában valami aprócska csillog – egy apró, kerek fény.
Kíváncsian felpattant, Morzsi pedig azonnal utána szaladt. A virágok között egy régi, díszes kulcs hevert. Emma felvette és izgatottan nézte.
– Vajon mit nyithat ez a kulcs? – töprengett.
Morzsi vidáman csaholt, mintha ő is érezné, hogy valami izgalmas felfedezés vár rájuk.
És így kezdődött Emma és Morzsi újabb kalandja – egy kerti titok, amely csak arra várt, hogy felfedezzék. Talán egy elfeledett ládikát nyit majd ki, talán egy régi emlékhez vezet… de egy biztos: a virágos házikó kertje tele volt csodákkal, és Emma mindig készen állt, hogy felfedezze őket.
