Volt egyszer egy reggel, amikor a világ nem sietett sehová. A szél nem fújt, a madarak is csak suttogva repültek, mintha tudták volna: ez a csend más, mint a többi. A tó sima volt, akár egy üveglap – olyan tökéletesen nyugodt, hogy szinte hinni sem lehetett.
A víz közepén két vitorlás ringott. Egyikük nagyobb volt, régies, klasszikus szépségű hajó, hatalmas, barnás vászonvitorlákkal és kopott, szeretettel gondozott fa testtel, amely már sok vizet látott, sok történetet hallgatott végig. A másik, messzebb, karcsúbb és hófehér volt – modern, gyors, fiatal. Mintha a jelen és a múlt találkozott volna azon a napon.
A nagyobb hajón egy idős férfi állt. A kezein idő volt, a szemében pedig nyugalom. Nem szólt senkihez, nem mozdult hirtelen – csak nézte a tükröződést a víz felszínén. Az ő hajója – az élete munkája – most úgy állt ott, mintha a föld és az ég között lebegne. A hajó képe olyan élesen tükröződött a vízen, hogy elbizonytalanodott: vajon melyik a valóság? A fa és vászon hajó itt a tavon – vagy az alatta úszó, visszafogottan rezdülő árnykép?
A távolban, a kisebb hajón egy fiú ült. Talán tízéves lehetett, a kezében a kormány kötél, és a mozdulataiban ott volt a jövő – a kíváncsiság, a sebesség, a kérdések. De amikor meglátta a másik hajót, észrevétlenül lelassított. A víz hangja elhalt. És a fiú először nem a célra figyelt, hanem csak… csendben nézte a másik hajót, ahogy szinte lebeg az időben.
Az idős férfi is észrevette őt. Egy pillanatra összenéztek. Nem integettek. Nem kiáltottak. De a tekintetükben benne volt minden:
„Én vagyok az, aki te lehetsz.”
„És te vagy az, aki én voltam.”
A víz közben nem mozdult. A hajók árnyéka a mélységben úgy lebegett, mint két emlék – az egyik régen történt, a másik még csak készülőben.
És aztán… a fiú finoman elindult. A vitorla meglibbent. A víz alig rezdült. Az idős férfi lehunyta a szemét, és elmosolyodott.
Tudta, hogy nincs mit mondani. A világ már elmondta helyette.
A tükörvíz őrizte meg az egészet – egy pillanatot két vitorlás között, ahol az idő nem haladt, csak… lélegzett egyet.
És ahol a csend lett a legszebb történet, amit valaha elmeséltek.
