Ahogy a nap első sugarai bekúsztak a rét fölé, a világ még csak álmosan pislogott. De volt valaki – pontosabban heten –, akik már teljes lendületben voltak.
A rét közepén, egy kis faágakból font színpadon, hét bolondos madár állt sorban: magas, alacsony, vékony, pufók, tollas és kissé kopasz is akadt köztük. Mindegyikük szeme kerek volt és vidáman táncoló, csőrük pedig olyan furcsa formájú, mintha valami tréfás kézműves készítette volna őket.
A két madár a sor két végén izgatottan tartott egy nagy, hófehér zászlót a csőrükben. A szél kicsit meglibbentette, de erősen tartották. A zászlóra nagy, vidám betűkkel volt írva:
„REGGEL!”
– Mert minden jó nap így kezdődik! – kiáltotta ki a legapróbb, aki éppen középen billegett két lábon, úgy, hogy a hasát majdnem súrolta a föld.
A madarak nem csak csendben álltak. Helyben toporogtak, csőrükkel kocogtatták egymást, néha incselkedtek is, de a zászlót nem ejtették el.
Egy hosszúlábú, soványka példány szteppelni kezdett, amitől a többiek csipogva nevettek. A köpcös, alacsony madár egy kis táncot járt, a tollai minden irányba szétálltak. Aztán mind a heten egyszerre kiáltották:
– Reggel! Ébredj! Mosolyogj!
A rét virágai, a fák levelei, még a reggeli harmatcseppek is úgy tűntek, mintha egy pillanatra megdermedtek volna, majd halk kacagásba kezdtek volna a látványtól.
Minden állat, aki arra járt, – kis nyúl, sündisznó, mókus – megállt egy pillanatra, és nem bírta ki mosoly nélkül. Mert hogyan is lehetne morcos maradni, ha hét ilyen szédült madár színtiszta jókedvvel köszönti a napot?
Az üzenet egyszerű volt, mégis tökéletes:
Akár esik, akár süt a nap, egy jó reggel mindig mosollyal kezdődik.
