Reggel volt, de nem akármilyen. Az a fajta nap, amikor a levegő még kicsit hűvös, de már tele van ígéretekkel. Jaylen kilépett a házból, és a cipője vastag talpa puhán koppant az utcai kövön. A fekete, javításokkal teli mackóhátizsákja már a vállán volt, ahogy mindig – nem csak hasznos, de ikonikus része lett az ő stílusának. A napszemüvegét lassan tolta fel az orrára. A zöld tükrök mögött mosolygott – ma valami jó fog történni, ezt érezte.
Jaylen különleges érzékkel rendelkezett: ahol megjelent, ott valahogy mindig jobb lett a hangulat. Nem volt varázsló, legalábbis nem a hagyományos értelemben – de volt benne valami megnyugtató. Az emberek ránéztek, és egyszerűen örültek, hogy létezik. Talán a dinamikus, mégis könnyed mozdulatai miatt, talán a laza, mégis gondosan összeállított szettje miatt – zöld farmerdzseki, fekete kapucni, karcsúsított, kopott farmer és az elmaradhatatlan bakancs. De leginkább a jelenléte tette különlegessé.
Aznap a város főterére tartott, ahol minden pénteken kézműves piac volt. Nem árult semmit – csak megjelent. Leült egy padra, elővette a vázlatfüzetét, és elkezdett rajzolni. A gyerekek odasettenkedtek mellé, kíváncsian. Jaylen pedig nem kérdezett – csak mosolygott, és rajzolta őket: úgy, ahogy ők látni szerették volna magukat. Egyikük szuperhősként, másikuk űrhajósként, harmadikuk csillagporos színpadon énekelt.
A piacon árusító nénik is odasandítottak: „Na, megint itt van az a kis művész a csillogószemüveggel!” És bár Jaylen nem hallotta, érezte az elismerést.
Ahogy a nap magasabbra hágott, egy különös dolog történt. Egy idős bácsi, aki mindig mogorván szokott járni, megállt előtte, és azt mondta:
– Fiam, te olyan nyugodtságot hozol, mint egy meleg nyári eső. Ilyet ritkán látni. Köszönöm.
Jaylen csak bólintott, nem szólt – de a zöld tükörszemüveg mögött kicsit hunyorgott. Megint egy jó nap.
Este, mikor hazafelé indult, megállt egy kis bolt előtt. Nem vett semmit, csak megköszönte az eladónak, hogy mindig olyan rend van az ablakban. A nő annyira meghatódott, hogy másnap külön kis rajzot tett ki a kirakatba: egy srác napszemüvegben, hátán medvehátizsákkal, a fején kapucnival, és mellette ez a felirat:
„Létezik az a fajta hős, aki nem ment meg világokat – csak mosolyt hagy maga után, amerre jár.”
Jaylen nem tudott róla – de biztos mosolygott volna, ha meglátja.
