Egy kép, egy történet – 2025.05.30.

idő szív

Léna minden reggel ugyanazon az erdei ösvényen sétált végig, mielőtt munkába indult volna. Ez a csendes fél óra volt az, amikor úgy érezte, minden a helyén van. Egy nap különös dolog történt. Egy öreg zsebórát talált a séta közben, egy fa tövében. A lánca félig a földbe süppedt, mégis hibátlan állapotban volt – mintha csak most ejtette volna el valaki.

Az órát kezébe vette, és ahogy megérintette, mintha az idő megállt volna. Furcsa melegség járta át, és hirtelen emlékek tódultak rá – nem a sajátjai, hanem másé. Egy idős férfi mosolya, egy női kéz érintése, gyermekkacaj. Szívek, akik egykor e tárgy körül forogtak.

Léna magával vitte az órát, és ahogy napok teltek, újra és újra elővette, forgatta, hallgatta a ketyegését. A szíve mélyén érezte, hogy valami különleges dolog történt. Ekkor határozta el, hogy megkeresi a tulajdonosát. A hátlapba vésett monogram nyomán egy régi postakönyvben kutakodva eljutott egy idős hölgyhöz, aki egy kis faluban élt.

Amikor átnyújtotta az órát, a hölgy szeme könnybe lábadt.

– Ez az én férjemé volt – suttogta. – A háború alatt veszítettem el. Azt hittem, soha többé nem látom viszont sem őt, sem ezt az órát.

Aznap nemcsak egy tárgy került vissza jogos helyére, hanem egy múltbéli szerelem emléke is újraéledt. Léna pedig megtanulta: néha a legkisebb dolgok – egy óra, egy séta, egy döntés – képesek időn és téren át összekötni szíveket.

„Vannak pillanatok, amiket nem mérhet az idő – csak a szív.”

Hasonló cikkek

Egy kép, egy történet – 2025.05.31.

Aiko kisgyerekként gyakran töltötte a nyári szüneteket nagyszülei kertjében, a város szélén, ahol a levegő csendes volt, és a fák beszéltek, ha elég halkan hallgattál. A kert közepén egy apró, gondosan karbantartott koi halas tó húzódott, aminek vize mindig kristálytiszta

Tovább olvasom »