Bumbi, a borzas madár, aki napraforgót hozott – Egy kedves történet a jókedv erejéről
Volt egyszer egy madárka, akit Bumbinak hívtak.
Nem volt valami sima tollú, kecses madár. Épp ellenkezőleg! A tollai állandóan borzasak voltak — mintha minden reggel frissen kelt volna ki a szélvihar közepéből.
A csőre viszont hatalmas és sárgán fénylett, a szemei pedig olyan nagyok és kerekek voltak, hogy akármikor rápillantott valaki, rögtön elnevette magát.
Bumbi egyetlen dolgot szeretett a világon igazán: mosolyt csalni mások arcára.
Egy reggel, amikor a mezőn bóklászott, meglátott egy hatalmas napraforgót. A virág szirmai úgy ragyogtak narancsban és aranyban, mintha magát a napot fogták volna be egy szárba.
– Ez tökéletes! – csipogta Bumbi. – Ezt elviszem valakinek, hogy boldogabb legyen a napja!
Így hát – bár a szára nagyobb volt, mint amire számított – szorgalmasan csőrével és szárnyaival ügyeskedve leemelte a virágot.
Repülni persze így már kissé nehezebb volt. A hatalmas virág alatt Bumbi csak libegett, inkább ugrált, mint szárnyalt — a fűszálak hajlongtak alatta, a pillangók kuncogva kerülgették.
Végül elért a közeli tisztásra, ahol a többi madár épp csendesen ült.
Bumbi nagy lendülettel előugrott a bokrok közül, kezében (vagy inkább szárnyában) tartva a hatalmas napraforgót.
A társai először meghökkentek — majd kirobbanó nevetésben törtek ki. Hisz ott állt egy borzas tollú, kócos kis madárka, hatalmas csőrrel, gigászi virággal a kezében, és olyan büszkén nézett körbe, mintha a világ legfontosabb ajándékát hozta volna.
És talán így is volt.
Mert attól a pillanattól kezdve mindenki mosolygott.
És Bumbi megtanulta:
nem kell tökéletesnek lenned ahhoz, hogy örömöt adj másoknak. Néha elég egy bohókás mozdulat, egy szívből jövő gesztus — vagy épp egy hatalmas napraforgó.
