Egyszer réges-régen, amikor az univerzum még csak formálódott, volt egy világ, amit a csillagok szövögettek – szó szerint. Ez a világ a Végtelen Felszín volt, ahol minden élőlény testét galaxisok szálaiból szőtték, és a bőrükön apró fények lüktettek – a múlt emlékei és a jövő ígéretei.
A világot egy nép uralta: a Csillagbőrűek.
Köztük élt egy lány, akit Liora-nak hívtak. Az ő bőre különleges volt: míg mások testén az emlékek nyugalmas csillámokként tündököltek, Liora bőrén hatalmas, örvénylő minták vibráltak, mintha maga a tér-idő fonódott volna össze benne. Szemei – kékek, mint a leghidegebb szupernóva-fény – mélyre láttak. Olyan mélyre, hogy néha még saját magától is félt.
A Csillagbőrűek szertartásán, mikor minden ifjú felnőtté válik, a mesterek a lelkek szövetét olvassák le a testükről, hogy megmondják, mire születtek. Liora előtt azonban megállt az idő. A mesterek tanácstalanok voltak. A lány bőrén nem volt végzet – csak lehetőség.
– Ő túl sok jövőt hord – suttogta az egyik öreg.
– Vagy egyet sem – felelte a másik.
Liorát száműzték. Nem haragból, hanem félelemből. Mert amit nem értenek, attól mindig félnek.
Ő azonban nem lázadt. Nem sírt. Csak elindult. A világ határáig, ahol az anyag és fény már egybeolvad. Ott, egy ismeretlen bolygón, talált egy világot, amit soha nem érintett még csillagkezek fénye. Egy szürke bolygót, amelyet a fájdalom, a magány és az idő lassú emlékezete szőtt körül.
A Föld volt az.
Liora leereszkedett, és mikor a lába először érintette a talajt, a szikrák, amelyek belőle hullottak, virágokat idéztek elő. Ahol megérintette a vizet, az visszamosolygott rá. És amikor ránézett az emberekre, látta bennük azt, amit ők elfeledtek: a saját fényüket.
Ő nem változtatta meg a világot. Csak emlékeztette.
És néha – ha éjjel álmodsz, és egy különösen mély tekintet pillant vissza rád egy tükörből vagy egy régi emlékből – lehet, hogy Liora volt az. Aki még mindig köztünk jár. Láthatatlanul, de soha láthatatlanabbul, mint a benned ragyogó csillag, amit te is elfelejtettél.
„Vannak, akik csillagból készülnek – de csak azok maradnak, akik emlékeztetnek rá, hogy te is abból vagy.”
– Liora, a Csillagbőrű ✨
