Egy kép, egy történet – 2025.07.23.

„A két világ meséje”

Volt egyszer két gyermek, akik ugyanazon a napon születtek – de két külön világban.

Az egyik ott, ahol a nap minden este vérvörösen búcsúzik a földtől, ahol a fák árnyéka hosszú, és a madarak úgy rajzolják az eget, mintha mesélnének vele.

A másik ott, ahol a hegyek hajnalban beleolvadnak a felhőkbe, ahol a tó tükrében a csend is megmutatja magát, és a reggelek lassan, párával kezdődnek.

Az első világ forró volt és táncoló, a második hűvös és hallgatag.

És mégis – egy napon, amikor a világ épp elég nyitottá vált hozzá, a két gyermek találkozott.

Nem értették egymás tájait. Az egyik nem látta még, hogyan kúszik le a fény az ég pereméről, a másik nem hallotta még, hogyan csobban a víz, ha köd borul fölé.

De nem is kellett, hogy rögtön értsék. Csak mosolyogtak. Mert volt valami, amit nem kellett fordítani.

Ahogy egymás szemébe néztek, meglátták benne azt, amit a saját világuk nem mutatott meg:

Egyik gyermek a másik tekintetében a hűs nyugalmat látta meg.

A másik gyermek pedig a napsütésbe bújt bátorságot.

És onnantól kezdve már nem az volt fontos, hogy honnan jöttek. Hanem az, hogy mit tanulhatnak egymástól.

Így lett a naplementéből hajnal, a faágból hegygerinc, a madárból víztükör.

Így lett két külön világból egy közös történet – nevetésből, kérdésekből, játékból, és abból, hogy valakiben meglátod azt is, ami benned nincs.

„Nem kell egyformának lennünk ahhoz, hogy otthon legyünk egymásban.”

– ismeretlen szerző

Hasonló cikkek

Egy kép, egy történet – 2025.07.23.

„A két világ meséje” Volt egyszer két gyermek, akik ugyanazon a napon születtek – de két külön világban. Az egyik ott, ahol a nap minden este vérvörösen búcsúzik a földtől, ahol a fák árnyéka hosszú, és a madarak úgy rajzolják

Tovább olvasom »