„Lili és Mogyoró: Az ablak meséi”
Egyszer volt, hol nem volt, egy régi, fából épült ház peremén, ahol a napfény lágyan simogatta a deszkákat, és a madarak minden reggel más dallal köszöntötték a világot, élt egy kisbaba, Lili, és egy kiscica, akit Mogyorónak hívtak.
Nem sokkal azelőtt találkoztak, amikor Lili még csak tanult ülni, és a szemeivel mindent csodálva figyelt. Egy napon az apukája hazahozott egy apró, reszkető kiscicát, akit az eső elől mentett meg az út széléről. A cica nedves volt, fázott és félt – de amint Lilihez ért, minden megváltozott.
Lili nem sírt, nem sikított. Csak nyújtotta a kezét, és azonnal elmosolyodott. Mogyoró odakúszott hozzá, mint aki máris tudja: itt van az otthona.
Ahogy teltek a napok, különös szokásuk alakult ki. Minden reggel, amikor felébredtek, odakúsztak a nagy, nyikorgó ablakhoz. A ház öreg volt, az ablakkeret kopott, de a kilátás varázslatos: látták a fák leveleit ringatózni, hallották a madarak énekét, és néha még egy mókus is átfutott a kerítésen.
Lili ujjacskáival az ablak keretébe kapaszkodott, Mogyoró pedig a mancsait mellé tette. Így nézték a világot – együtt. Nem beszéltek, de megértették egymást. Nem értették a dolgokat odakint, de tudták, hogy minden csoda, amit látnak, fontosabb, ha együtt látják.
Egy nap például egy szivárvány tűnt fel. Lili csak bámulta tátott szájjal, Mogyoró pedig nyávogott egyet – mintha csak azt mondaná: „Látod? Ott kezdődik a varázslat.”
Egy este sötét felhők gyülekeztek az égen. A szél zúgott, az eső dobolt az ablakon. Lili félve nézett ki, Mogyoró pedig a szekrény alá bújt. De Lili nem hagyta annyiban – lemászott anyukája takarójáról, és odakúszott a cica mellé. Megfogta apró mancsát, és szorosan mellé bújt.
A vihar ugyanúgy tombolt tovább – de bent, az apró házban, két kis szív összefonódott. És a félelem már nem volt olyan félelmetes. Mogyoró dorombolni kezdett, Lili elmosolyodott, és hamarosan mindketten álomba merültek.
Ahogy múltak a hónapok, Mogyoró nőtt, Lili is. Már kapaszkodva járt, és Mogyoró is ügyes vadász lett – főleg a papírgolyók és zoknik terén.
De a legfontosabb szokásuk megmaradt: minden reggel, minden este, együtt ültek az ablaknál. Nem számított, esik vagy fúj, süt a nap vagy havazik. A világ változott – de ők ketten mindig ott voltak, egymás mellett.
És egy nap, amikor Lili már beszélni kezdett, halkan azt mondta:
– Te vagy a legjobb barátom, Mogyoró.
A cica csak pislogott, aztán odabújt hozzá. Mintha tudná, mit jelent.
