Tömzsi, a bátor nyuszi első napja az erdei iskolában
Volt egyszer egy kis nyuszi, akit mindenki csak Tömzsinek hívott. Nem azért, mert duci volt – sőt, nagyon is fürge lábai voltak! Hanem mert mindig tömören beszélt, röviden, de annál határozottabban.
Tömzsi most először indult el egyedül az erdei iskolába. A bundája tiszta volt, a kis zöld pólója kisimítva, a kantáros nadrágja felhajtva, és a hátán ott csüngött a legfontosabb: a régi barna hátizsák, amit még a mamája varrt neki.
Benne volt egy almácska, egy rajzfüzet, két színes ceruza és egy csipkebogyós keksz – pont, ahogy a mamája csomagolta.
Ahogy haladt az ösvényen, a cipője alatt recsegett az avar. A fák között madarak csicseregtek, a vadvirágok integettek neki, de Tömzsi egy picit izgult. Vajon lesz ott barátja? Vajon tud majd válaszolni, ha kérdeznek tőle? És ha elront valamit?
Ahogy beért a tisztásra, ahol az iskola állt – egy hatalmas odvas tölgy belsejében –, egy csapat kisállat szaladgált körülötte: egérkék, sünik, mókusok és egy izgága rókakölyök. Senki nem ismerte őt.
Tömzsi megállt, kicsit lesütötte a szemét… de ekkor egy kislány mókus – akit Mandulának hívtak – odament hozzá:
– Szia! Te vagy az új nyuszi?
Tömzsi bólintott:
– Tömzsi vagyok.
– Ülj ide mellém! – mondta a mókuslány, és azonnal helyet csinált a farönkön. Onnantól kezdve minden megváltozott.
A tanító, Bagolytanár úr, kérdezte:
– Ki tudja, hol található a harmatgyűjtő virág?
Tömzsi felemelte a mancsát.
– A nyugati domb alján, árnyékban. – mondta, tömören.
Bagolytanár úr bólintott elismerően, és Tömzsi belülről szinte világított az örömtől. Nem is baj, hogy röviden beszél – elég, ha az igazat mondja.
Délután, mikor elindult haza, Mandula is vele tartott egy darabon. Beszélgettek, nevettek, és cseréltek is egy kekszet – az egyiküké csipkebogyós volt, a másiké málnás.
Tömzsi, mikor hazaért, csak ennyit mondott a mamájának:
– Jó volt. Visszamegyek holnap is.
És a mamája mosolygott, megsimogatta a fejét, és tudta: Tömzsi most már nemcsak bátor, hanem úton van afelé, hogy igazi kis hős legyen – a maga csendes, tömör módján.
