„Szikra, a tó apró őrzője”
A nagyerdő szélén, ahol a fák csendje találkozik a kövek türelmével, rejtőzött egy kis tó, amit csak azok találtak meg, akik nem keresték. A víz tiszta volt, mint az első gondolat, amit reggel érzel, mielőtt még szavak születnének.
Ebben a tóban élt Szikra, a szalamandra.
Nem volt nagy, nem volt gyors, és sosem úszott messzire. De volt benne valami, amit a többi halacska, csiga, sőt még a nádban ülő békák is elismertek: bátorság és kíváncsiság – ami együtt olyan erő, amit még a legnagyobb halak is tiszteltek.
Szikra minden reggel úgy kezdte a napját, mint a többi vízi lény: kinyújtóztatta apró lábait, nézett egyet a napfénybe, majd fejest ugrott a legnagyobb buborékba, amit találni lehetett.
Mert Szikra úgy gondolta, hogy minden buborék egy ajtó, amit ha megérint, egy kicsit többet tud meg a világról. És valóban – ha egy buborék belsejébe nézett, ott látta azokat a dolgokat, amiket mások nem vettek észre:
– egy elbújt aranyhalat,
– egy elhagyott csigaházat,
– vagy egy sárga levél lenyomatát a vízfenék puha iszapjában.
Egy reggel azonban valami más volt. A víz nem ringott olyan halkan, mint máskor. A halak gyorsabban úsztak, a buborékok halk reccsenéssel pattantak szét. És akkor Szikra meghallotta:
– Segíts! – suttogta valami a mélyből.
Nem volt kérdés. Szikra elindult lefelé, a kövek közé, ahol az árnyak sűrűsödnek. Ott talált rá egy kis halra, aki belegabalyodott egy hínárfonálba, és kétségbeesetten vergődött.
Szikra nem gondolkodott. Apró lábával szépen, óvatosan megbontotta a növényt, és kiszabadította a halacskát. A kis hal még remegve, de hálásan nézett rá.
– Hogy hívtak téged? – kérdezte a hal.
– Szikra. – felelte ő.
A hal bólintott.
– Most már tudom, hogy nem csak a nagy halak lehetnek hősök.
Attól a naptól kezdve, ha buborék emelkedett a tó felszínére, a halak tudták: nemcsak levegő az – hanem egy üzenet Szikrától, aki minden nap figyel, véd, és nem fél alábukni, ha baj van.
És ha valaki elég csendben merül el ebben a tóban, talán még most is láthatja egy apró szalamandra uszonyának villanását – egyet, ami úgy úszik, mint egy tűzcsóva a víz alatt.
