„Az Idő Kertjének Ajándéka”
Egy távoli, rejtett városban, ahol az utcák aranyporral szórtak, és a falak meleg fényt árasztottak, élt egy idős virágkészítő mester, Armand. Ő nem egyszerű virágokat árult, hanem történeteket, amiket szirmokba zárt.
Az egyik éjjel, amikor a várost csend borította, Armand különös álmot látott. Egy asszony érkezett hozzá, akinek arcát nem tudta kivenni, de a hangja olyan volt, mintha ezer év bölcsessége zengene benne. Egyetlen mondatot suttogott:
– „Készíts egy csokrot, amely megőrzi a pillanatot, amit soha nem akarsz elfelejteni.”
Armand felébredt, és azonnal munkához látott. Nem hétköznapi virágokat választott – mindegyik szirmot finom fényszálakból szőtt, a színekhez pedig a hajnal első sugarát, a nyári ég kékjét, az őszi levelek aranyát és a szerelem pírját keverte. Minden egyes szálat történetekkel itatott át: egy régi tánc, egy megmentett mosoly, egy könny, ami után fény költözött a szívbe.
Mikor elkészült, a csokrot egy váza fogadta magába, ami úgy tűnt, mintha maga az idő hajlította volna a formáját. A virágok sosem hervadtak el, a színek sosem fakultak – mert ez nem egyszerű csokor volt, hanem az Idő Kertjének ajándéka.
A legenda szerint, aki e virágokra néz, annak szívében felidéződik a legszebb emléke – akár elfelejtette már, akár még csak álmodott róla.
