„Az árnyékaink is emlékeznek”
A nyári vásár forgatagában a levegő illata egyszerre volt cukorvattás, frissen sült lángosos és vihar előtti. A zenészek a főtéren játszottak, gyerekek szaladtak színes lufikkal, és mindenki úgy érezte, aznap este bármi megtörténhet. Lénának aznap nem volt kedve kimozdulni, de barátnői rábeszélték. János pedig csak a testvérét kísérte el, de amikor a tömegen át meglátta Lénát, megérezte, hogy itt valami kezdődik.
Nem szóltak sokat az első percekben – csak mosolyogtak. De volt abban a mosolyban egy néma ígéret: „Megtaláltalak.” Aznap este együtt sétáltak haza, kerülőúton, hogy tovább tarthasson a varázs.
Az elkövetkező években szerelmük olyan volt, mint a nyári zápor: friss, felkavaró, néha féktelen. Tanultak, dolgoztak, építettek egy közös otthont. Voltak vitáik – hevesek, ahogy két erős akaratú embernél lenni szokott –, de minden veszekedés után jobban értették egymást.
Az első gyermekük születése után Lénát sokszor kimerítette a mindennapok terhe, János pedig a munkába menekült, hogy biztosítsa a családot. A szerelem csendesebb lett, de nem halványult. Csak más formát öltött: esti teázások a konyhában, halk beszélgetések a félhomályban, titkos mosolyok, amikor a gyerekek nem figyeltek.
Az évek teltek. A gyerekek felnőttek, kirepültek, az udvaron a diófa megerősödött, a verandán a hintaszék nyikorgása ismerős altatódallá vált. Volt, hogy betegségek, veszteségek próbára tették őket, de minden vihart átvészeltek. Mert a kezdeti ígéret – „Megtaláltalak” – soha nem halványult el.
És most, évtizedekkel később, egy nyári alkonyon újra ott ültek a verandán. A kert virágzott, a levegőben érett orgonaillat keveredett a frissen vágott fűével. A nap lassan lebukott a dombok mögött, a falon a fali lámpa fénye megrajzolta az árnyékukat: két fiatal alak, éppen csókra hajolva.
Léna felnevetett, és játékosan oldalba bökte Jánost:
– Nézd csak! Még mindig mi vagyunk azok.
János ránézett, és a szeme ugyanazzal a fénnyel csillogott, mint azon a régi vásári estén.
– Persze hogy mi. Az árnyékaink is emlékeznek.
És abban a pillanatban, a virágok ölelésében, a meleg fényben, minden egyszerre volt jelen: a vásár első pillantása, a gyerekzsivaj, a közös küzdelmek, a csendes esték, és az a tudat, hogy a szerelem nem az évektől kopik, hanem az évekkel válik igazán törhetetlenné.
