A szív őrzője
Régi időkben élt egy kutya, akit mindenki csak „Szívnek” hívott. Nem azért, mert különleges folt volt a bundáján, hanem mert ahová ment, oda melegséget vitt.
Egy kis faluban született, ahol az emberek sokszor küzdöttek a hideggel, a betegségekkel, és néha egymással is. Szív azonban mindig ott volt, ahol békét kellett teremteni. Ha két gyerek összeveszett a játszótéren, egyszer csak közéjük állt, és farkát csóválva addig ugrándozott, amíg ki nem tört belőlük a nevetés. Ha valaki szomorúan ült a háza előtt, Szív csendben mellé feküdt, és meleg bundájával vigaszt nyújtott.
Az emberek lassan rájöttek: Szív nem egyszerű kutya. Ő a falu szeretetének őrzője. Nem volt gazdag ételre, sem drága játékra szüksége – elég volt neki, ha láthatta, hogy az emberek mosolyognak.
Egy napon nagy vihar söpört végig a falun. A szél fákat döntött ki, a házak tetejét megbontotta, és a falubeliek szíve is megtelt félelemmel. Szív azonban körbejárt minden házat, és minden ajtó elé leült, mintha csak azt üzente volna: „Nem vagytok egyedül.” És valóban – az emberek összefogtak, segítettek egymásnak, és hamarosan újra felépítették, amit a szél lerombolt.
Onnantól kezdve minden falubeli tudta: Szív nem csak egy kutya. Ő a szeretet látható arca, aki mindig emlékezteti őket arra, hogy a legnagyobb erő nem más, mint az, amit egymásnak adunk.
