A végtelen tenger fölött egy büszke pelikán szárnyalt, tollai fényesen csillogtak a napsütésben. Ő volt az óceán egyik őrzője, aki minden nap figyelte a vizet, vigyázva a kisebb madarakra és halászatra induló társaikra.
A pelikán nemcsak erős volt, hanem bölcs is. Tudta, mikor kell egyenesen a vízbe vetnie magát, és mikor kell türelmesen várnia a megfelelő pillanatra. A halászok, akik a parton dolgoztak, gyakran nézték őt csodálattal. Úgy tartották, ha a pelikán a hajójuk felett repül, aznap gazdag fogás vár rájuk.
Egy napon, amikor a tenger különösen nyugodt volt, a pelikán megmutatta a parton játszó gyerekeknek, hogyan kell szárnyat bontani. Felszállt a magasba, majd kecsesen leereszkedett, mintha a széllel táncolna. A gyerekek tapsoltak, kacagtak, és a pelikán büszkén körözött fölöttük. Tudta, hogy nemcsak az élelemért él, hanem azért is, hogy emlékeztesse az embereket: a szabadság és az erő a természet legnagyobb ajándéka.
Amikor a nap lassan lebukott a horizont mögé, a pelikán visszatért kedvenc sziklájára, és szárnyait pihentetve figyelte a naplementét. A szíve mélyén boldog volt, mert tudta, hogy minden nap új lehetőséget hoz: repülni, tanítani, és összekapcsolni az eget a tengerrel.
