Egykor, a hegyek között, ahol a köd gyöngyházfényben ringatózott a völgyek felett, élt egy apró falu. A falu szélén állt egy különös fa: minden tavasszal, amikor virágba borult, a virágok közül egy-egy áttetsző gömb született, mint a tiszta üveg. Ezekben a gömbökben a természet titkai tükröződtek.
Egy este, amikor a nap lassan lebukott a hegyek mögé, egy kislány rátalált az egyik ilyen gömbre. Megállt alatta, és ámulva látta: benne két szarvas állt, egy agancsos bika és egy karcsú ünő, mintha a naplementében megfagyott volna mozdulatuk. A kislány szíve hevesebben kezdett dobogni. Megérezte, hogy amit lát, az több puszta szépségnél: a gömbben egy régi történet él.
A szarvasok meséje szólt arról, hogy minden élőlény szíve össze van kötve a tájjal, ahol él. A hegyek, a fák, a patakok mind-mind részei egy láthatatlan láncnak, amely megtartja a világ rendjét. A kislány halkan megszólalt:
– Vigyázni fogok rátok. Ígérem.
Ahogy kimondta, a gömb belsejében a szarvasok mintha ránéztek volna, a nap fénye pedig megremegett, mintha jóváhagyták volna az ígéretét.
Másnap reggel a faluban békésebb volt minden. Az emberek csendesebben beszélgettek, mosolyogva köszöntek egymásnak. Mintha a kislány szívében született ígéret a falu szívére is átszállt volna.
