Volt egyszer egy ember, aki szerette figyelni, hogyan működik a világ.
A fogaskerekek forgását, a nap felkelését, a szívek ritmusát.
Egy napon észrevette, hogy minden összefügg mindennel — mintha egy nagy, színes szerkezet mozgatná a világot, amelyben minden ember egy-egy apró, fontos alkatrész.
Sokan panaszkodtak a rohanásra, a zajra, a hibákra.
Ő azonban megtanulta, hogy ha valami kattog, az nem feltétlenül hiba — lehet, hogy csak emlékeztet arra, hogy élünk.
Ezért nem harcolt többé az idővel.
Inkább megtanulta, hogyan hangolja össze saját ritmusát a világéval.
Minden nap egy apró mozdulat volt, egy új szín, egy új fogaskerék a helyére került.
És mikor estére a nap fényében visszanézett a napjára, tudta:
nem a világ forgatta őt — ő adott lendületet a világnak.
