Van egy különös időszak az évben, amikor mintha megbolondulna a világ. Jelmezek, maszkok, tánc, zajos mulatság, és ami a legmeglepőbb: az egyház is elnézően biccentett évszázadokon át. Ez a farsang, a télbúcsúztató ünnepkör, amikor az emberek mindig ugyanazt ünneplik: hogy a sötét, hideg télnek egyszer vége lesz, és újra jön a tavasz. Ilyenkor mintha minden szabály fellazulna. A komoly arcok mögé maszkok kerülnek, a csendes falvak utcáin hangos zene szól, az asztalok pedig roskadoznak a nehéz falatoktól. Mert mi értelme lenne az életnek, ha nem lehetne legalább évente egyszer kilépni a hétköznapok unalmas rendjéből, és úgy tenni, mintha minden másképp lenne?
Honnan indult ez az egész mulatság?
A farsang nem magyar találmány, bár mi nagyon is magunkénak érezzük. Az ünnep gyökerei messze az ókorig nyúlnak vissza, oda, ahol még senki sem hallott böjtről vagy húshagyókeddről. Az ókori rómaiak már ismerték azt az érzést, hogy egy hétre vagy egy napra kifordítják a megszokott rendet. A Saturnalia ünnepén a rabszolgák egy időre úrrá váltak, a gazdák pedig kiszolgálták őket. Maszkok, szerepcserék, őrült mulatságok – mintha a világ feje tetejére állt volna. A görögöknél Dionüszosz isten tiszteletére tartottak hasonló ünnepeket, ahol a bor és a tánc felszabadította az embereket a mindennapi kötöttségektől. Ezek az ősi ünnepek aztán nem tűntek el a kereszténység térnyerésével, csak átalakult a formájuk. A középkorban a farsang lett az az időszak, amikor az emberek még egyszer utoljára nagyot mulathattak, mielőtt a nagyböjt negyven napja beköszöntött volna. Vízkereszttől húshagyókedd éjfélig tartott ez az időszak, és az egész arról szólt, hogy mielőtt jön a szigorú önmegtartóztatás, még egy utolsót szépen megünnepelnek.
Télűzés, szerelem és szerepcserék
De a farsang nem csak a mulatságról szólt. A középkori emberek hittek abban, hogy a tél végén, amikor még rövidek a nappalok és erősek a fagyok, a gonosz szellemek is megerősödnek. Ezért kellett zajos lenni, ijesztő maszkokat viselni, dobolni, táncolni. Minél hangosabb volt a falu, annál kevésbé mertek a rossz erők közel jönni. Ez a télűző varázslat volt az egyik legősibb eleme a farsangnak, és bizonyos vidékeken még ma is élő hagyomány. A magyar falvakban emellett a farsang a párkeresés legfontosabb időszaka is volt. A bálokat a legények szervezték, és a lányok bokrétával jelezték, ki tetszik nekik. Ha a legény viszonozta az érdeklődést, akkor farsang végén nyilvánosan a kalapjára tűzte a lány ajándékát. Így a tánc nem egyszerű szórakozás volt, hanem a házasságok előszobája, ahol a fiatalok megtalálhatták a párjukat.
És aztán ott volt a farsang talán legérdekesebb eleme: a világ rendjének felforgatása. Ilyenkor bárki lehetett más, mint amit a hétköznapokban. A paraszt királlyá válhatott egy napra, a szegény úrrá, a férfi nőnek öltözhetett, és fordítva. A nevetés és a paródia mintha biztonságos szelepként engedte volna ki az év során felgyülemlett feszültséget. Az emberek kinevethették a tekintélyt, kicsúfolhatták a gazdagokat, és egy napra olyan szerepbe bújhattak, ami egyébként soha nem adatott meg nekik. Ez a szabadság persze csak átmeneti volt, de éppen ezért volt olyan fontos. Mert aki tudja, hogy egyszer egy évben kifordíthatja a világot, az talán könnyebben viseli a mindennapi rendet.
Busójárás: a magyar télűzés
Ha van ünnep Magyarországon, ami ma is ősi, szinte pogány erővel hat, az a mohácsi busójárás. A hatalmas, fából faragott, állatbőrrel borított maszkok, a szarvak, a kereplők zakatolása, a kolompok csörömpölése és a tüzek lángja egy olyan világba repítenek, ahol a tél nem egyszerű évszak, hanem valódi ellenség. A busójárás elsősorban télűző szertartás, amely a mohácsi sokácok hagyományaihoz kötődik. A program csúcspontja a telet jelképező szalmabábu elégetése, amely egyszerre mágikus cselekedet és látványos közösségi élmény. A maszkos alakok a Dunán átkelve vonulnak be a városba, és zajuk, erejük szimbolikusan elűzi a telet. Nem véletlen, hogy ez a különleges ünnep már jó ideje a világörökség részévé vált, hiszen olyan hagyományt őriz, amely máshol már rég kikopott a használatból.
Fánk, ami nélkül nincs farsang
De mit is ér a farsang fánk nélkül? Ez az az időszak, amikor az ételekben is benne van a bőség üzenete. A fánkot olajban sütik, ami már önmagában is a gazdagságot, a termékenységet szimbolizálja. A bécsi cukrászati hagyományokból eredeztethető szalagos fánk Magyarországon már évszázadok óta része az ünnepnek. A böjt előtt ez volt az utolsó lehetőség, hogy az ember igazán jóllakjon, és élvezze a nehéz, tápláló ételeket. A csöröge fánk szintén klasszikus farsangi finomság: vékonyra nyújtott, ropogósra sütött tészta, amit porcukorral szórnak meg. Mindkettő arról szól, hogy még egyszer túlzásba lehet esni, mielőtt a szigorú napok következnének. A magyar falvakban ilyenkor volt a legtöbb lakodalom is, hiszen a farsang nemcsak a mulatság, hanem az életfordulók ideje is volt. Ilyenkor kötöttek házasságot, tartottak nagy lakomákat, és ünnepelték a közösséget.
Farsang ma és holnap
Ma a farsang sokak számára jelmezbált jelent az óvodában, esetleg egy tematikus bulit a munkahelyen. A mélyebb rétegek – a télűzés, a termékenységvarázslás, a társadalmi szerepek átmeneti felcserélése – sokszor a háttérbe szorulnak, de nem tűntek el teljesen. A nagy nemzetközi karneválok és a magyar busójárás továbbra is ugyanazt az ősi üzenetet közvetítik: a sötétség után jön a világosság, a tél után a tavasz, és az embernek joga van ünnepelni ezt. Érdekes módon a farsang ma új jelentést is kap. Egyre inkább a kreativitás és az identitáskísérletezés ideje. Egy napra bárki kiléphet a megszokott szerepeiből, kipróbálhat egy másik arcot, szó szerint is. És talán éppen ez a lényeg: hogy a maszk mögül esetleg egy kicsit bátrabbá válunk, és a hétköznapokban sem vesszük túl komolyan a merev, ránk szabott szerepeket, amiket egyébként viselünk.
