Mert a játék nem kor kérdése. Hanem egy döntés, hogy nem csak túlélni, hanem élni akarunk.
Gyerekként minden egyszerű volt. Egy bottal varázsolni lehetett, egy kanapéval űrhajózni, és egy pohár málnaszörppel megmenteni a világot. Aztán… felnövünk. Kötelességek, elvárások, számlák. És szinte észrevétlenül lemondunk valamiről, ami nem a játék volt – hanem az öröm spontaneitása.
De tudod mi a jó hír?
A gyermeki öröm nem tűnik el. Csak elbújik – és várja, hogy újra megtaláld.
A gyermeki én nem szűnik meg – csak csendes lesz
Nem kell újra gyereknek lenni. Nem kell mesefigurás pólót venned (de ha akarsz, hajrá).
Csak azt az érzést kell előhívnod, amikor nem az számított, mit gondolnak mások, vagy „megéri-e” – hanem csak az, hogy jó volt.
A felnőtt élet nem kizáró ok. Néha épp a legkomolyabb emberek tudnak a legnagyobbakat nevetni – ha megengedik maguknak.
Mikor játszottál utoljára… csak úgy?
Nem céllal. Nem a gyereked kedvéért.
Magadért.
Játék az is, ha homokot szórsz a kezedbe a tengerparton.
Ha rajzolsz, ha újra felülsz hintára, ha táncolsz egy boltban, mert jó a zene.
Ez nem „gyerekes”.
Ez lélekműködés.
A nosztalgia nem menekülés – hanem kapcsolódás önmagadhoz
A régi mesék. A gyerekkori illatok. A kedvenc játékaid. A napfény az iskolai udvaron.
Nem kell bennük rekedni – csak engedni, hogy visszahozzanak egy érzést: azt, hogy akkor még hittél abban, hogy jó dolgok várnak rád.
Miért ne hihetnél most is?
A „komoly” öröm is lehet játék
Felnőttként is játszunk – csak más szinten.
A különbség? A játékaink már nem LEGO-k, hanem:
- főzés,
- kertészkedés,
- kreatív hobbik,
- barkácsolás,
- egy jó beszélgetés.
A játék nem csak az, amit gyerekek csinálnak. Hanem minden, amit örömből, kötelesség nélkül, szabadon végzünk.
A szabály nélküli pillanatok fontosabbak, mint gondolnád
Gyerekként nem tervezted meg, hogyan fogsz játszani. Csak elkezdted.
A felnőttkor sokszor túl van szervezve – és ez elfojtja az öröm spontaneitását.
Néha ne tervezz meg mindent. Hagyd, hogy megtörténjen.
A gyermeki öröm nem felszínes – hanem őszinte
Ne gondold, hogy a játék könnyűség = komolytalanság.
Egy gyerek, amikor játszik, egészen jelen van. Nincs multitasking, nincs félig figyelés, nincs „majd utána”.
Ez az igazi mély figyelem – amit felnőttként sokan meditációnak hívnak.
Pedig lehet, hogy csak újra játszanod kéne.
Nem azért játszunk, mert gyerekek vagyunk – hanem hogy ne felejtsük el, hogyan kell élni
A felnőtt lét gyakran kiszívja belőlünk a kíváncsiságot, az öröm iránti nyitottságot, a spontaneitást.
De az a gyerek, aki egyszer örült egy buboréknak – az még mindig ott van benned.
És néha elég csak megkérdezni magadtól:
Mit csinálna most a gyermeki énem?
Valószínűleg: mosolyogna. Táncolna. Kérdezne. Nevetne.
És nem gondolkodna túl semmit.
Talán ideje lenne újra így élni. Legalább egy kicsit.
Ma. Vagy most. Miért is ne?
