És miért fújunk el gyertyát, amikor nem a villanyt akarjuk lekapcsolni?
A születésnap fura dolog. Egy nap, ami valójában arról szól, hogy öregszünk, mégis ünnepeljük. Gyertyákat gyújtunk, majd azonnal elfújjuk őket. Tortát vágunk, de csak az vágja, aki épp nem dolgozhatna. Ajándékot kapunk, miközben zavarban vagyunk, és közben valaki mindig énekel, hol hamisan, hol túl lelkesen. Mégis szeretjük. Vagy legalábbis… beletörődtünk, hogy így működik.
Kezdjük a tortával. Valahogy elfogadtuk, hogy a szülinaposnak kell először belevágni, de senki sem tudja, miért. Nincs rá törvény, mégis minden családban, minden buliban elhangzik a mondat:
„Ne nyúlj hozzá, még nem vágta meg az ünnepelt!”
Pedig ha belegondolunk, ez az egyetlen nap, amikor végre nem neki kellene szeletelni. De nem. Ő vágja meg először. Mert úgy illik. Mert az első szelet az övé. Vagy másé. Ez már nézőpont kérdése. Van, ahol babonából a szülinaposnak háttal kell kívánnia, mielőtt belevág. A kívánság természetesen titok, nehogy „nem teljesül”. A torta tehát nemcsak desszert, hanem szimbolikus: vágj bele az évedbe, kívánj valamit, de ne mondd ki, különben buktad.
És ott van a gyertyafújás. Egyszerre meghitt és teljesen értelmetlen.
Valószínűleg senki sem fújt még el gyertyát azzal a céllal, hogy titkos kívánságát küldi át vele az univerzumnak – csak születésnapkor. Mégis olyan komolyan vesszük, mintha ez lenne az év egyetlen mágikus pillanata. És az is. Mert mindenki elcsendesedik, a kamera be van kapcsolva, a gyertya remeg, és az ünnepeltnek illik komolyan kívánni. Aztán – fújás. Ha egy fújásra megy el: siker. Ha kettő kell hozzá: hiba. Ha három: valaki megjegyzi. Ha félremegy a füst, jön egy „ööö, az mit jelent?” típusú tekintet.
És az ajándékozás? Na, az is egy koreográfia. A szülinapos nem kezdheti el kibontani túl gyorsan – mert az udvariatlan. De ha túl lassan bontogatja, az is feszélyező. Mosolyognia kell, mindenre, még akkor is, ha a hetedik bögrét kapta idén. És közben nem szabad azt mondani, hogy „ez pont nem az én stílusom”.
A leggyakoribb mondatok:
– „Tényleg nem kellett volna!”
– „Hú, ezt hogy találtad ki?”
– „Jaj, pont ilyet néztem múltkor!”
Persze lehet, hogy valóban öröm – de a szülinap az az alkalom, amikor a társasági diplomácia mesterfokon működik.
Van még egy szinte univerzális szabály: minden évben elhangzik, hogy „ne csináljunk nagy ügyet belőle.” Ez viszont nem akadályozza meg a barátokat, családtagokat, kollégákat abban, hogy meglepetéssel, tortával, lufival, dalban eltorzított névvel vagy minimum egy „na hány éves vagy?” típusú poénnal jöjjenek. És ez valahol jól is van így. Mert a születésnap nem tökéletes nap. Inkább egy fura ünnepi rutin, amit mindenki máshogy él meg – de valahogy mindig lesz benne egy kis öröm. Egy kis melegség. Egy szelet süti. Egy jóleső figyelem.
Még akkor is, ha kicsit bénán éneklünk. Még akkor is, ha a gyertya nem alszik el elsőre. És még akkor is, ha az első szeletből egy morzsát sem eszel, mert épp szervezel, vágsz, mosolyogsz.
A születésnap furcsa nap. De az egyik legszebb rituálénk. Mert kicsit ünnepeljük azt, hogy itt vagy. Hogy lett még egy év. Hogy most épp te következel – akkor is, ha csak egy percre. És a legjobb benne, hogy minden évben újra lehet kezdeni.
