Minden év végén ott találjuk magunkat ugyanabban a furcsa rituáléban: éjfélkor petárdák robbannak, pezsgő dugók pukkanásától hangos a levegő, idegenek ölelgetik egymást az utcán, és valahogy az egész világ egyszerre próbál meg új életet kezdeni. De vajon honnan jön ez a kollektív őrület? Miért éppen december 31-én döntöttük el, hogy itt az idő kilőni az ég minden csillagát és megfogadni, hogy holnaptól aztán tényleg változtatunk az életünkön? A válasz nem egyszerű, és biztosan nem a pezsgőgyártók találták ki. Ha visszamegyünk az időben, kiderül, hogy a szilveszteri mulatság sokkal mélyebb gyökerekkel rendelkezik, mint gondolnánk, és egy ókeresztény szent, pogány ünnepek és egy csomó babonás szokás különös keveréke formálta azt, amit ma ismerünk.
Egy pápa, aki örökre beírta magát a partikalandozások történetébe
A szilveszter elnevezés egy negyedik századi pápa, Szent Szilveszter nevéhez köthető, aki történetesen december 31-én halt meg. Ez önmagában persze nem lett volna elég ahhoz, hogy évszázadokkal később is az ő nevével illessük az év utolsó éjszakáját, de a középkori keresztény egyház úgy döntött, hogy ezen a napon ünnepli meg őt. Szilveszter pápasága egyébként nem volt unalmas: az ő idejében tartották a nikaiai zsinatot 325-ben, ahol a keresztény teológia sok alapvető kérdését rendezték, így ha úgy tetszik, egyfajta szellemi újrakezdés is köthető a nevéhez. Persze kérdés, hogy mennyire gondolt arra a pápa, hogy majd egyszer az ő emléknapja lesz a világ legnagyobb buliestéje. A középkor során az év utolsó napja fokozatosan vált jelentőssé, nem csupán vallási, hanem világi értelemben is, bár a mai modern szilveszteri mulatság sokkal közelebb áll a pogány előzményekhez, mint egy komoly egyházi ünnephez.
Amikor a rabszolgák velük ültek asztalhoz
Ha igazán mélyre ásunk, kiderül, hogy a szilveszteri őrület eredete valójában az ókori Rómáig nyúlik vissza. A rómaiak minden év végén megünnepelték a szaturnáliákat, egy különös fesztivált, ahol a társadalmi rend átmenetileg felfüggesztésre került. Rabszolgák és gazdáik együtt lakmároztak, ajándékokat osztogattak, és szigorúan tilos volt komoly témákról, főleg politikáról beszélni. Ez a szabados, gondtalan hangulat évszázadokon át fennmaradt különböző formákban, például a középkori francia bolondok ünnepében, ahol a templomokban is helyet kapott egyfajta fordított világ, ahol a komoly hierarchia megfordult. Ez a vidám káosz, ez az ősi vágy, hogy legalább egy napig kitörjünk a megszokott keretekből, szivárgott át a keresztény ünneprendbe is, és alakította azzá, amit ma szilveszternek hívunk.
Mozgó újévek és nomád pásztorünnepek
Nem mindig december 31-e volt az év vége. Tulajdonképpen ez a dátum meglehetősen újkeletű vívmány. A magyar őseink, amikor még nomád életet éltek, tavasz vagy ősz körül tartották az újévet, attól függően, hogy mikor hajtották ki vagy hozták vissza az állatokat a legelőkről. Európában sokáig teljes káosz uralkodott ezen a téren: egyesek karácsonykor, mások vízkeresztkor, megint mások más időpontban kezdték az évet. Végül 1691-ben tizenkettedik Ince pápa rendet vágott a dzsungelbe, és kijelentette, hogy január elseje legyen hivatalosan is az újév kezdete a keresztény világban. Persze ez az egységesítés is csak lassan terjedt el mindenfelé, és sokáig párhuzamosan éltek különböző időszámítási rendszerek. Az ókori babilóniaiak már kétezer évvel Krisztus előtt megünnepelték az Akitu-fesztivált, egy tizenegy napos rituálét a tavaszi újév alkalmából, míg a rómaiak Janus istennek, a kapuk és kezdetek kétarcú őrének szentelték januárt, aki egyszerre látott előre és hátra, ezzel tökéletesen szimbolizálva az új és régi év közti átmenetet.
Miért kell mindenáron csörömpölni és durrantani?
A petárdázás, az edénycsörömpölés és általában a zajcsinálás nem modern találmány, hanem ősi babona. Őseink úgy hitték, hogy a hangos zajjal elűzhetik a gonosz szellemeket és a balszerencsét, amely az új évben leselkedne rájuk. A vidéki Magyarországon még a múlt században is gyakorolták a nyájfordítást: a juhokat december 31-én megfordították, hogy az új év termékeny és sikeres legyen. A protestáns vidékeken óévtemetést tartottak, ahol szimbolikusan eltemetik a régit, míg Erdélyben harangozással búcsúztatták az elmúlt évet. Magyar legendák szerint még a török hódoltság idején is zajjal próbálták riasztani az ellenséget, tepsiket ütögettek, hogy ijesztőbbnek tűnjenek. Ezek a szokások mind arról árulkodnak, hogy az emberek mindig is érezték: az év fordulója különleges pillanat, amikor a láthatatlan világ közelebb kerül, és cselekedeteinkkel befolyásolhatjuk a jövőt. Ma már nem szellemeket űzünk petárdákkal, de valahol mélyen tudattalanul ugyanazt a rituálét ismételjük, amit felmenőink ezrek éve.
A gömb, ami minden szilveszterhez hozzátartozik
Amikor a szilveszteri ünneplésről beszélünk, elkerülhetetlen megemlíteni a New York-i Times Square-en zuhanni kezdő hatalmas gömböt, amely 1907 óta jelzi az új év érkezését. Ez a több mint háromszáz kilós óriás valójában egy tengerészeti hagyományból ered, amikor a kikötőkben időjelző golyókat engedtek le árbocokról, hogy a hajók pontosan beállíthassák órájukat. Ma már nem praktikus szerepe van, hanem szimbóluma annak, ahogy az emberiség közösen számol vissza az újrakezdéshez. December 31-e így nem csupán egy naptári dátum, hanem évezredek óta hordozott remény és vágy megtestesülése arra, hogy mindent elölről kezdhetünk, hogy a múlt hibái mögöttünk maradnak, és holnap minden jobb lesz. Persze tudjuk, hogy január elsején ugyanúgy felkelünk, mint minden más napon, de valahogy mégis szükségünk van erre a pillanatra, erre a közös rituáléra, amely összeköt minket múltunkkal és egymással is.
A szilveszteri ünneplés tehát jóval több, mint pezsgő és tűzijáték. Egy bonyolult történelmi örökség, amelyben pogány ünnepek, keresztény szentek emléknapjai, babonák és modern szokások keverednek. Amikor éjfélkor kilőjük a petárdákat és koccintunk, valójában részesei vagyunk egy olyan emberi hagyománynak, amely több ezer éven át formálódott. Ez a tudat talán egy kicsit másként láttatja a szilveszteri mulatságot, és segít megérteni, miért érezzük olyan fontosnak ezt az egyetlen éjszakát évről évre.
