A kecskék pupillája téglalap alakú.
Magasan az ég tetején élt a Nap. Minden reggel elsőként ébredt, és boldogan nyújtózott a felhők fölött. Szerette, ha a világ fényben úszik, szerette látni, ahogy a virágok felé fordulnak, a madarak énekelnek, és a gyerekek nevetve futnak a réten.
A nap aranyló fényben szórta sugarait a rétre. Balázs a Mesefa tövében ült, és hallgatta, ahogy a szél lágyan zizegteti a leveleket. A fa mély, barátságos hangon megszólalt: – Balázs, ma egy különleges kis mókusról mesélek neked. Olyanról, aki azt
A hegyek fölött, a völgyeken át, a tengerek felett és a rétek fölött utazott a Szél. Nem volt otthona, nem volt alakja, és senki sem látta, csak érezte. Hol lágyan simogatta a fák ágait, hol dühösen csapott le a tenger
