Egy hideg téli délután Balázs a Mesefa alatt ült, miközben a fákon fehér zúzmara csillogott. A varázskönyv ezúttal jeges kék fényben ragyogott, mintha a sarkvidék titkait őrizné magában. Amikor Balázs kinyitotta a könyvet, egy különleges mese bontakozott ki előtte:
– Valahol, messze délen, ahol a jéghegyek a végtelen óceánba olvadnak, élt egy kis pingvin, akit Pepének hívtak. Pepe kíváncsi természetű volt, és mindig arról álmodozott, hogy megtalálja a világ legszebb jéghegyét.
Egyik reggel Pepe felkelt, és elhatározta, hogy elindul megkeresni ezt a különleges jéghegyet. A barátai, a többi pingvin, mosolyogva búcsúztatták:
– Pepe, mi mindig szeretünk itt lenni a kolóniában. Miért akarsz máshová menni? – kérdezte az egyikük.
– Azért, mert hiszem, hogy van egy jéghegy, amely minden másnál különlegesebb – felelte Pepe lelkesen. – Amikor megtalálom, visszajövök, és elmesélem nektek.
Pepe útnak indult. A jeges szél csípte az arcát, de ő kitartóan haladt előre. Útja során találkozott egy kék bálnával, aki éppen a víz felszínén úszkált.
– Szia, Bálna! Tudod, merre találom a világ legszebb jéghegyét? – kérdezte Pepe.
A bálna mosolyogva válaszolt: – A jéghegyek mind gyönyörűek, de a legkülönlegesebbet magadban kell keresned. Talán ott találod, ahol a szíved boldognak érzi magát.
Pepe elgondolkodott, de folytatta az útját. Nem sokkal később egy albatrosszal találkozott, aki a jeges szelek szárnyán vitorlázott.
– Albatrosz, te sokat repülsz. Láttad már a világ legszebb jéghegyét? – kérdezte Pepe.
Az albatrosz így felelt: – Sok jéghegyet láttam, de a legszebbek azok, amelyek mellett barátokkal vagy. Talán nem a jéghegy szépsége a fontos, hanem az, hogy kivel osztod meg.
Pepe egyre inkább érezte, hogy talán nem is a jéghegy az, amit keres. De folytatta az útját, és végül egy hatalmas, szivárványszínekben csillogó jéghegyhez érkezett. A napfény táncot járt rajta, és Pepe ámulva nézte.
– Ez biztosan a világ legszebb jéghegye! – kiáltotta. De ahogy ott állt egyedül, rájött, hogy valami hiányzik. Nem volt kivel megosztania ezt a pillanatot.
Pepe visszafordult, és hazafelé vette az irányt. Út közben újra találkozott a bálnával és az albatrosszal, akik mosolyogva üdvözölték.
Amikor Pepe visszatért a kolóniába, a barátai örömmel fogadták.
– Na, megtaláltad a világ legszebb jéghegyét? – kérdezték kíváncsian.
Pepe bólintott. – Igen, de rájöttem, hogy a legszebb jéghegy sem ér semmit, ha nincs kivel megosztani. A legkülönlegesebb hely az, ahol a barátaim vannak.
A pingvinek boldogan ünnepeltek, és együtt táncoltak a jégen, miközben a csillagok ragyogtak az égen.
Balázs mosolyogva csukta be a varázskönyvet. A Mesefa susogva így szólt: – Néha a legnagyobb kincs nem az, amit keresünk, hanem az, akikkel együtt lehetünk.
Balázs elégedetten indult haza, és arra gondolt, milyen szerencsés, hogy olyan barátai vannak, akikkel megoszthatja az örömeit.
