Egy csendes tavaszi délután, amikor a nap sugarai gyengéden átszűrődtek a Mesefa lombjain, Balázs leült a fa alá, hogy újabb mesét fedezzen fel a varázskönyvben. Ezúttal a könyv lágy ezüstfénnyel ragyogott, mintha valami titokzatos bölcsességet őrizne. Amikor kinyitotta, a lapok simán megfordultak, és a mesélő hang halkan szólalt meg:
– Egyszer volt, hol nem volt, egy kis faluban, ahol mindenki híres volt a mesterségéről. Voltak ott fazekasok, szobrászok, pékek és vargák, de mindannyian valami különleges után vágyakoztak: egy tárgy, amely megmutatja, hogy mi lakozik igazán az ember szívében. Az Öreg Tükörkészítő, aki a falu szélén lakott, azt mondta, hogy egy ilyen tükör elkészítéséhez nem csak anyagra, hanem szeretetre és igazságra is szükség van.
Egy napon a falu lakói összegyűltek, mert úgy hallották, hogy a Tükörkészítő egy utolsó művet szeretne létrehozni: a Szeretet Tükrét. Ez a tükör nem csak az arcot, hanem a szív valódi képét is megmutatta volna: az érzéseket, a rejtett vágyakat és a mások iránti szeretetet, amelyeket talán még magunk előtt is titkolunk.
– Ahhoz, hogy elkészüljön, mindenki hozzon valamit, ami a szeretetet kifejezi számára – mondta a Tükörkészítő. – De vigyázzatok, nem az anyag értéke számít, hanem az, hogy mit jelent nektek.
A falu lakói nekiláttak a feladatnak. Egy pék egy cipót hozott, amit a családjának sütött. Egy gyermek egy törött játékot, amit az apja javított meg neki. Egy idős asszony egy kötényt, amelyben éveken át ételt készített másoknak. Minden tárgyat a Tükörkészítő keze alá helyeztek, aki szorgosan dolgozott.
Ahogy telt az idő, a tükör lassan alakot öltött. Amikor elkészült, mindenki izgatottan várta, hogy meglássa a varázslatot. Az első, aki belenézett, egy fiatal lány volt, aki mindig másokon segített. Amikor belenézett, a tükör szív alakú fénnyel ragyogott, és a lány meglátta benne a barátait, akiket segített.
Egy fiatalember, aki mindig kételkedett magában, szintén belenézett. A tükör megmutatta neki a szüleit, akik mindig hittek benne, és az erejét, amit ő maga eddig nem látott.
Amikor az egész falu köré gyűlt, a Tükörkészítő így szólt:
– A tükör nem tesz mást, csak megmutatja, hogy a szeretet ott van mindannyiunkban, ha elég bátrak vagyunk meglátni. A valódi varázslat nem a tükörben, hanem a szívünkben rejlik.
Balázs becsukta a könyvet, és elgondolkodott. A Mesefa ismét megtanította neki, hogy a szeretet ereje mindannyiunkban ott van, csak meg kell találnunk.
