Egy napsütéses nyári délután Balázs a Mesefa árnyékába húzódott. A fa alatti levegő hűvös volt, a varázskönyv azonban melegséget árasztott, mintha egy vidám történet szeretne előbukkanni belőle. Amikor Balázs kinyitotta, a könyv lapjai táncolva megmozdultak, és egy derűs hang szólalt meg:
– Egyszer volt, hol nem volt, egy erdő szélén élt egy róka, akit Vidornak hívtak. Vidornak volt egy különleges képessége: mindenkit meg tudott nevettetni, még a legmorcosabb állatokat is. Vidornak azonban volt egy álma: szerette volna megtanulni, hogyan lehet igazán táncolni.
Az erdőben volt egy patak, amelyet mindenki csak Táncoló Patakként emlegetett, mert a víz szinte tánclépésekben hullámzott a köveken át. Vidornak az volt a terve, hogy elmegy a patakhoz, és megtanul tőle táncolni.
Egyik reggel Vidornak útra kelt. Az útja során találkozott egy mogorva borzzal, aki sosem mosolygott.
– Miért vagy ilyen morcos? – kérdezte Vidor.
– Mindenki kinevetett, amikor egyszer próbáltam énekelni – mondta a borz.
Vidor erre egy tréfás dallamot fütyült, amitől a borz önkéntelenül nevetni kezdett. Vidornak így sikerült felvidítania a borzot, aki cserébe elmesélte, hogy a patak leginkább a türelmeseket tanítja meg táncolni.
Ahogy továbbhaladt, találkozott egy egérrel, aki az erdő legkisebb lakója volt. Az egér azt mondta:
– Vidor, te mindig nevetsz és boldog vagy. De hogyan fogsz táncolni, ha a patak olykor gyors és kiszámíthatatlan?
Vidor elgondolkodott, majd azt válaszolta:
– Úgy táncolok majd, ahogy a patak tanít, és közben élvezem, hogy tanulhatok.
Amikor megérkezett a Táncoló Patakhoz, a víz barátságosan köszöntötte:
– Üdv, Vidor! Hallottam már rólad. Tudsz nevetést hozni, de tudsz-e lépést tartani a hullámaimmal?
A patak először lassú ritmust adott, amit Vidor könnyedén követett. Aztán gyorsabb lett, majd hirtelen megállt, és újrakezdte. Vidornak néha hibázott, de nem adta fel, hanem újra és újra próbálkozott.
Végül a patak így szólt:
– Látom, hogy nemcsak vidám vagy, hanem kitartó is. Most már tudod, hogyan táncolj, mert megértetted, hogy a tánc nem más, mint az élet ritmusának követése.
Vidor boldogan tért vissza az erdőbe, ahol mindenkit megtanított a patak mozdulataira. Az erdő lakói először ügyetlenek voltak, de Vidor segítségével hamarosan együtt táncoltak, és nevetés töltötte meg az erdőt.
Balázs mosolyogva csukta be a varázskönyvet. A Mesefa ismét megmutatta, hogy a boldogság és a kitartás együtt csodákat hozhat létre.
