Egy borongós délutánon, amikor az ég szürkébe borult, Balázs a Mesefa tövébe telepedett. A fa ezúttal halványan, ezüstös fényben ragyogott, mintha egy rejtélyes történetet szeretne megosztani. Amikor Balázs kinyitotta a varázskönyvet, a lapok lassan, szinte áhítattal fordultak, és egy új mese kezdődött:
– Valahol, nem is olyan messze, létezett egy különleges város, amelyet Színországként ismertek. Ebben a városban minden élénk és színes volt: a házak tetői tarka mozaikokból készültek, a virágok a legváltozatosabb árnyalatokban pompáztak, és még a folyók vize is kékes-zölden csillogott. Az emberek boldogan éltek, hiszen a színek harmóniát hoztak az életükbe.
Egy nap azonban valami szokatlan történt. Az ég fakóvá vált, a házak színei eltűntek, és minden elszürkült. Az emberek megdöbbenve nézték, ahogy a világuk elveszti varázsát. A város bölcse, egy idős festő, így szólt:
– A Színek Forrása, amely a város szívében rejtőzik, elgyengült. Valaki meg kell, hogy találja, miért tűntek el a színek, és vissza kell hoznia őket.
Egy fiatal lány, Lili, aki mindig is szeretett festeni, jelentkezett, hogy elinduljon a küldetésre.
– Én megtalálom a színek forrását! – mondta bátran.
Útja során Lili először egy kopár mezőre érkezett, ahol egy magányos madár ült egy faágon.
– Miért vagy ilyen szomorú? – kérdezte Lili.
– Azért, mert a színek eltűntek, és már senki sem hallgatja a dalaimat – felelte a madár. Lili megkérte a madarat, hogy énekeljen neki, és ahogy a dallam felcsendült, a mezőn egy halvány virág jelent meg.
– A színek a figyelemből és a szeretetből táplálkoznak – gondolta Lili, és tovább indult.
Ezután egy folyóhoz ért, amelynek vize teljesen átlátszó volt, mintha elvesztette volna saját fényét.
– Mi történt veled, folyó? – kérdezte.
– Az emberek elfelejtettek mosolyogni, és most már nem tükrözhetem vissza az örömüket – mondta szomorúan a folyó. Lili elővett egy színes kavicsot, amit gyerekkorában talált, és a vízbe dobta. A folyó lassan újra színes lett.
Végül elérkezett a Színek Forrásához, amely egy hatalmas kristályból állt. A kristály halványan pulzált, mintha alig lenne ereje. Lili megérintette, és a szívére gondolt: minden színes emlékre, a nevetésekre, a kedvességre, amit valaha látott és érzett. A kristály hirtelen fényesen felragyogott, és a színek visszatértek a városba.
Amikor Lili visszaért Színországba, a város lakói örömmel fogadták. Megtanulták, hogy a színek nemcsak festékek vagy árnyalatok, hanem a boldogság, a figyelem és a szeretet kézzelfogható jelei.
Balázs elgondolkodva csukta be a varázskönyvet. A Mesefa ismét megmutatta, hogy az élet színei a szívünkben kezdődnek, és a világot csak akkor festhetjük újra, ha törődünk egymással.
