Balázs egy borókával illatozó őszi reggelen ismét helyet foglalt a Mesefa alatt. A varázskönyv ezúttal kékes-zöld fénnyel kezdett ragyogni, mintha egy különleges kalandot hívna elő. Ahogy kinyitotta, a lapok puhán megmozdultak, és egy izgalmas történet bontakozott ki:
– Egy kis hegyi faluban, ahol az emberek mindig kíváncsian figyelték a természet titkait, élt egy fiú, akit Daninak hívtak. Egy nap, miközben Dani a falu határán álló régi kőkaput tanulmányozta, valami különöset vett észre: a kapu belsejéből halvány, aranyló fény derengett.
– Mi lehet ez? – tűnődött Dani, és közelebb lépett.
A falu öreg mesemondója, aki a legjobb történeteket ismerte, azt mondta:
– Ez az Időkapu, egy mágikus átjáró. Csak azok léphetnek át rajta, akik mernek kérdezni és válaszokat keresni a múlt, a jelen és a jövő titkaira.
Dani, aki mindig is kíváncsi volt, megérintette a kaput. Az aranyló fény erősebben ragyogott, és a kapu lassan kinyílt. Dani egy különleges világban találta magát, ahol a múlt, a jelen és a jövő képei összefonódtak. Látta a falu egykori lakóit, ahogy házakat építenek, majd gyerekeket, akik éppen vidáman játszanak.
Hirtelen egy kedves, fiatal lány lépett elő a fényből.
– Üdvözöllek, Dani! A nevem Idu, én őrzöm az Időkaput. Hogy továbbhaladhass, három egyszerű feladat vár rád.
– Feladatok? Mik azok? – kérdezte Dani izgatottan.
– Először is, keresd meg, mi az, amit a múltból érdemes megőrizni. Ezután fedezd fel, mi az, amit a jelenben becsülni kell. Végül találd meg, mi az, amit a jövőnek adhatsz – magyarázta Idu.
Dani elindult, és elsőként egy régi házhoz érkezett. Bent egy idős asszony ült, aki egy régi családi képet mutatott neki. A kép tele volt boldog arcokkal. Dani megértette, hogy a családi történetek és emlékek őrzik a szeretet és az összetartozás erejét.
A következő állomása egy folyó partja volt. A parton gyerekek nevetve építettek homokvárat. Dani csatlakozott hozzájuk, és rájött, hogy a játék öröme és a pillanat megélése az, ami igazán számít.
Végül egy széles mezőhöz ért, ahol Idu egy apró magot adott neki.
– Ültesd el ezt a magot, és meglátod, mit tartogat a jövő! – mondta Idu.
Dani elültette a magot, és szeme láttára egy hatalmas, erős fa nőtt ki belőle, amely árnyékot és otthont adott az állatoknak. Dani megértette, hogy a jövőt a cselekedeteink formálják.
Amikor visszatért a faluba, Dani elmesélte, mit tanult: a múlt emlékeink kincse, a jelen boldogságot ad, a jövő pedig lehetőség arra, hogy valami maradandót alkossunk.
Balázs mosolyogva csukta be a varázskönyvet. A Mesefa ismét bebizonyította, hogy az idő minden pillanata értékes, ha tudjuk, hogyan használjuk fel.
