Egyik délután Balázs a Mesefa tövében üldögélt, és ahogy a varázskönyv kinyílt, a lapok aranyló fényben kezdtek ragyogni. Egy új történet bontakozott ki előtte…
Egy napsütéses völgyben, ahol a fű puha volt és a szellő lágyan simogatta a dombokat, élt egy kedves barna tehén, Böbe. Böbe boldogan töltötte napjait a többi tehénnel, legelészett, pihent a fa árnyékában, és élvezte a nap melegét.
Ám egy napon, miközben Böbe egy dombra sétált, a távolban észrevett egy másik mezőt. A fű ott még zöldebbnek tűnt, a virágok szebben nyíltak, és a patak is csillogóbbnak látszott.
– Oda kell mennem! – gondolta Böbe izgatottan. – Talán az a világ legcsodálatosabb legelője!
Böbe elindult, hogy átjusson a mezőre. Az első akadály egy kis patak volt. Nem volt mély, de Böbe nem szeretett vizes lenni.
– Hogy keljek át rajta? – tűnődött.
Ekkor egy fürge béka ugrott elé.
– Ugorj át, mint én! – mondta nevetve, és egy hatalmas szökkenéssel átsuhant a víz felett.
Böbe elmosolyodott, és óvatosan belegázolt a sekély vízbe. Kicsit hideg volt, de ahogy lépésről lépésre haladt, rájött, hogy nem is olyan rossz.
Továbbhaladva egy régi fahídhoz ért. A deszkák kicsit recsegtek alatta, és Böbe megállt.
– Biztosan elbír engem? – kérdezte bizonytalanul.
Ekkor egy mókus jelent meg a korláton, és így szólt:
– A híd erős, ha hiszel benne! Én is átmegyek rajta minden nap!
Böbe nagy levegőt vett, és lassan rálépett. A híd kicsit megnyikordult, de végül biztonságosan átjutott.
Amikor végre elérte a túloldalt, Böbe csodálkozva nézett körbe. A fű valóban zöld volt, a virágok gyönyörűek, de… nem volt más tehén sehol.
– Hát ez nem is olyan izgalmas egyedül – gondolta, és hirtelen hiányozni kezdett neki a régi mezője, a társai és az árnyékos fák.
Ekkor megértette: a legszebb hely nem attól különleges, hogy más, hanem attól, hogy ott vannak azok, akiket szeretünk.
Böbe visszaindult, és mikor újra belépett a régi mezőre, a többiek örömmel fogadták.
– Hol voltál, Böbe? – kérdezték kíváncsian.
– Csak egy kis kalandon – felelte Böbe mosolyogva. – De rájöttem, hogy itt vagyok igazán boldog.
Attól a naptól kezdve Böbe még jobban értékelte otthonát, és boldogan mesélte el a többieknek a kis utazása történetét.
Balázs becsukta a könyvet, és elgondolkodva nézett a kertjükre. A Mesefa lágyan susogta:
– Néha azt hisszük, hogy máshol minden jobb, de az igazi kincs ott van, ahol a szívünk boldog.
Balázs elmosolyodott, és eldöntötte, hogy még jobban megbecsüli a kis világát.
Itt a vége, fuss el véle!
