Egy meleg nyári délután Balázs a Mesefa árnyékában hűsölt, miközben a levelek susogva meséltek neki. A fa most barnás-arany fényben ragyogott, mintha egy szívből jövő, kedves történetet akarna elmesélni. Balázs kíváncsian kinyitotta a varázskönyvet, és egy különleges mese bontakozott ki előtte:
– Egy folyóparton, ahol a fák hűs árnyékot vetettek a vízre, élt egy kedves, nyugodt kapibara, akit Cocónak hívtak. Coco mindig mosolygós volt, és minden állattal szívesen barátkozott. A dzsungelben mindenki tudta, hogy ha valaki társaságra vagy segítségre vágyik, Coco mindig ott lesz.
Egyik nap egy kis madár, Pipit, szomorúan üldögélt egy faágon. Coco észrevette, és odaballagott hozzá.
– Mi a baj, Pipi? – kérdezte barátságosan.
– Ma reggel egy nagy szél elfújta a fészkemet – csipogta szomorúan a kis madár. – Most nincs hol aludnom.
Coco elmosolyodott. – Ne aggódj, segítek neked újat építeni!
Coco elindult Pipivel, és a folyóparton különböző ágakat, leveleket és puha mohát gyűjtöttek. A többi állat is csatlakozott hozzájuk: a majmok fürgén hozták a kisebb gallyakat, a hódok rágcsálva alakították a megfelelő méretűre, a pillangók pedig vidáman röpködtek körülöttük, hogy bátorítsák őket.
Délutánra egy gyönyörű, kényelmes fészek állt készen egy erős fa ágán.
– Most már lesz hol aludnod, Pipi! – mondta Coco büszkén.
A kis madár boldogan röppent bele az új otthonába.
– Köszönöm, Coco! Sosem gondoltam volna, hogy ennyi barát segít majd nekem! – csipogta hálásan.
Coco csak mosolygott. – Egy igazi barát mindig segít, ha szükség van rá.
Balázs becsukta a varázskönyvet, és a Mesefa susogva így szólt:
– A barátság apró cselekedetekből születik. Egy kedves gesztus néha csodákat tehet.
Balázs boldogan indult haza, és elhatározta, hogy másnap ő is segít valakinek, hogy egy kicsit szebbé tegye a napját.
