Mese
Balázs és a Mesefa varázslatos történetei: A bálna dala
Egy nyári este Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A levelek halkan zizegtek, mintha suttogtak volna egymásnak. A fa mély, meleg hangon szólt: – Ma elrepítelek
Egy nyári este Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A levelek halkan zizegtek, mintha suttogtak volna egymásnak. A fa mély, meleg hangon szólt: – Ma elrepítelek
Egy forró nyári délutánon Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A levelek halkan susogtak, mintha mesélni kezdenének. A fa mély, lágy hangon szólt: – Készen állsz
A Mesefa alatti fű még hűvös volt a reggeli harmattól, amikor Balázs odabújt a fa törzséhez. A madarak csiripelése puhán ringott a lombok között, a
Az ősz sárgás fényben fürdette a Mesefát, amikor Balázs újra letelepedett a fa tövében. A levelek már nem zölden, hanem aranylóan zizegtek a szélben, mintha
Aznap reggel a Mesefa levelei halkan hullámzó ritmusban rezdültek. Mintha tengerhullámok zúgnának odafent, valahol az ágak között. Balázs összebújt a fa tövében, térdeit felhúzta, és
Aznap a Mesefa alig zizegett. Mintha aludni akarna, vagy épp csak valami egészen finom, halk történetet tartogatna a fű között. Balázs a fa tövébe kuporodott,
Az égbolt halvány rózsaszínbe öltözött azon a reggelen, amikor Balázs a Mesefa alá érkezett. A fa ágai mintha még álmodtak volna: lassan, lustán ringtak a
Egy különösen nyugodt reggelen Balázs a Mesefa alatt ült. A fa hatalmas koronája puhán árnyékolta be a kis rétet, és a levelek úgy zizegtek, mint
Egy nyári reggelen Balázs a Mesefa árnyékában üldögélt. A fa hatalmas koronája mintha maga is a Nap fényét gyűjtötte volna össze: aranyló levelei halk csengőszóval
Egy délután Balázs a Mesefa alatt üldögélt, és a távolban játszó kutyákat nézte. Figyelte, ahogy szaladgálnak, hancúroznak, majd együtt pihennek. – Vajon miről beszélgethetnek a
Az asztalon csend honolt, csak a ceruza halk súrlódása hallatszott. A lány ujjai könnyedén siklottak a papíron, mintha nem is vonalakat, hanem gondolatokat rajzolna. Előtte
Volt egyszer egy ember, aki szerette figyelni, hogyan működik a világ. A fogaskerekek forgását, a nap felkelését, a szívek ritmusát. Egy napon észrevette, hogy minden
A régi ház padlásán por lepte a bútorokat, a levegőben pedig fanyar emlékillat kavargott. Emma egy régi ládát nyitott ki, és a tetején egy fakó
Volt egyszer egy város, amelyet mindig aranyló fény borított be, még akkor is, ha a világ más tájain sötét eső hullott. Az emberek azt mondták,
Volt egyszer egy ember, aki hosszú ideje keresett valamit, bár nem tudta pontosan, mit. Reggelente elindult az erdőbe, esténként pedig visszatért a házába, de mindig
Volt egyszer egy fiú, akit mindenki csak úgy ismert: Áron, aki keresi a színeket. A város, ahol élt, szürke volt és hangtalan. Az emberek siettek,
Egyszer volt, hol nem volt, egy kicsi város a hegyek között, ahol a szél mindig fújt, de minden mégis fakónak tűnt. A házak szürkére kopottak
Egyszer, valahol a harmat és a napfény között, élt egy különös lány: Liora. A haja mintha tintából és virágporból készült volna, és amikor mozdult, a
Egyszer volt, hol nem volt, egy tél, amely túl hosszúra nyúlt. A föld fehér takaró alatt aludt, a fák némán álltak, s a világ minden