Mese
Balázs és a Mesefa varázslatos történetei: Az elefánt hívása
Egy langyos nyári délután Balázs a Mesefa árnyékában üldögélt, miközben a levelek lágyan susogtak körülötte. A fa most aranyló fényben ragyogott, mintha a forró szavanna
Egy langyos nyári délután Balázs a Mesefa árnyékában üldögélt, miközben a levelek lágyan susogtak körülötte. A fa most aranyló fényben ragyogott, mintha a forró szavanna
Egy őszi délután Balázs a Mesefa alatt üldögélt, miközben a levelek aranybarnán hullottak körülötte. A fa most mélyvörös és arany fénnyel ragyogott, mintha egy meleg,
Egy meleg nyári délután Balázs a Mesefa árnyékában hűsölt, miközben a levelek susogva meséltek neki. A fa most barnás-arany fényben ragyogott, mintha egy szívből jövő,
Egy szép tavaszi délután Balázs a Mesefa árnyékában pihent, miközben a szellő lágyan borzolta a leveleket. A fa ezúttal vidám, halványkék fényt árasztott, mintha egy
Egy meleg, nyári délután Balázs a Mesefa alatt pihent, miközben a szél halkan zizegtette a leveleket. A fa most mélyzöld fényt árasztott, mintha egy ősi,
Balázs egy szikrázó nyári napon letelepedett a Mesefa árnyékába. A fa lombjai zölden ragyogtak, és az ágain szélzeneként csilingeltek a levelek. Amikor Balázs kinyitotta a
Egy meleg, napsütötte délután Balázs a Mesefa árnyékában pihent. A fa lassan elkezdte mozgatni ágain a leveleket, és suttogó hangján így szólt: – Balázs, ma
Egy kellemes, nyári délután Balázs a Mesefa árnyékába húzódott, hogy megpihenjen a nap melegétől. A fa ezúttal halvány rózsaszín fényben ragyogott, mintha egy flamingó szárnyainak
Egy hideg téli délután Balázs a Mesefa alatt ült, miközben a fákon fehér zúzmara csillogott. A varázskönyv ezúttal jeges kék fényben ragyogott, mintha a sarkvidék
Egy szeles, őszi délután Balázs a Mesefa tövében ült, és figyelte, ahogy a levelek lassan lehullanak. A fa most sárgás fényben ragyogott, mintha a villamos
„Ez az írás nem tudományos elemzés, hanem egy érzékeny megfigyelés arról, hogyan élnek köztünk – csendesen, mélyen – az introvertáltak.” Ha meghallod azt a szót,
„Kukucsország titkai” Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit mindenki csak Kukucsnak hívott. Nem azért, mert ez volt a neve – de
Egy napsütötte vasárnapon Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A város felett messziről hallani lehetett a helikopterek surrogását. Aznap volt a nagy bemutató nap – repülők,
A „vonzás törvénye” – talán már hallottad ezt a kifejezést. Egyesek szerint ez csak spirituális maszlag, mások szerint életfilozófia, megint mások szerint a naplóírás és
„Az ember, aki csend lett” Gyerekként úgy tűnt, hogy az a férfi sosem fárad el. Mindig volt benne valami szilárdság – nem harsány, nem túlzó,
Aznap a Mesefa alatt különösen csend volt. Balázs nem játszott, nem hintázott a gyökereken. Csak ott ült. A kezében egy kis tárgyat szorongatott – egy
„Amikor a fény máshonnan jön” A kisfiú nem tudta, miért van most ennyi csend a házban. A reggelek máskor gyorsak voltak, tele kacagással, csattogó papucsokkal,
Aznap Balázs a Mesefa alatt játszott egy kék játékhajóval. Az egyik tócsát nevezte ki kikötőnek, a másikat tengerré, a bokrokat pedig viharos hullámoknak képzelte. De
Vannak szavak, amiknek a valódi jelentése nem ott van, ahol a betűk kezdődnek. Olyan mondatok, amik első hallásra megnyugtatóak, de egy pillanat múlva már csak